Rorgosh Poliblog

Választási rendszerek I.

2017. szeptember 27. - Rorgosh

Ismét felviharzott a vita kicsiny hazánkban a választási rendszerekkel kapcsolatosan. Apropója, hogy az ellenzéki pártok – jogosan – igazságtalannak tartják a jelenlegi választási rendszert, és közös nyilatkozatot tettek közzé az általuk ideálisnak tartott választási rendszerről, amely a német modellen alapulna. Amiről persze a legtöbben azt sem tudják, hogy miképp is néz ki.

 

Ám milyen is az ideális választási rendszer? Nos, elméletben olyan, amely először valós kontroll alatt tartja a kormámyzatot, amely persze igazságos is, meg a képviselők felett erős a választói kontroll (akármit is jelentsen az), biztosítja a képviselők függetlenségét, biztosítja a kis pártok, vélemények bejutását, de kiszűri a szélsőségeket, stb.

Az igazság szerint nincs ideális választási rendszer. Ellenben vannak követelmények a választási rendszerekkel szemben, amelyek gyakran legalább részben ellentmondanak egymásnak. Éppen ezért az adott társadalom értékválasztásának a kérdése, hogy számára melyik az ideális, de legalább jól működő rendszer.

Követelmények

Vizsgáljuk meg a követelményeket! Minden választási rendszerrel szemben alapvető követelmény, hogy olyan képviselőket juttasson be a törvényhozásba, akik bírják a megválasztó közösség támogatását. Ugyanakkor az elvált támogatás mértéke és módja változó lehet. Lehet közvetlen – a képviselőt közvetlenül választják meg a szavazók – vagy közvetett, amikor egy adott politikai pártra adja le a szavazatát, és az választja ki, hogy pontosan kiket nevez ki a parlamentbe. Elég lehet a relatív többség – az jut be, aki a legtöbb szavazatot kapja – vagy kellhet az abszolút többség, vagyis legalább a szavazatok felét el kell nyerni.

Elvárás a változatosság is, vagyis, hogy minél többféle vélemény jelenjen meg a törvényhozásban. Azonban itt is bejátszik a mód és a mérték. Változatosság lehetséges egy két-három pártból álló parlamentben is – ilyenkor a pártokon belüli platformok képviselik a változatosságot – és persze az megjelenhet több párt és független képviselők formájában is.

Követelmény a képviselőkkel szembeni választói kontroll, vagyis az, hogy a képviselők valóban a választóik és ne a saját vagy a választókon kívüli támogatóit képviseljék. Ehhez elengedhetetlen az, hogy a politikai hitelvesztés legkésőbb a következő választáskor mandátumvesztéssel, vagy legalábbis annak jelentős kockázatával járjon. Ugyanakkor itt is kérdés a mód. A legnyilvánvalóbb a képviselő közvetlen választása, hiszen ilyenkor a szavazók közvetlenül értékelhetik az adott képviselő tevékenységét. Ugyanakkor a közvetett – vagyis pártlistás – választás esetén is érvényesülhet, ha a párt választási esélyeit rontja egy vagy több képviselőjük a választók számára nem elfogadható tevékenysége.

A fentiekhez kapcsolódó követelmény az is, hogy a kormányra kerülő koalíció lehetőség szerint a társadalom minél szélesebb részét képviselje, vagyis a kormányzáshoz minél több szavazó támogatása legyen szükséges. Ugyanakkor az ehhez szükséges minimum és megvalósításának módja ismét megfontolás kérdése. A kormány megválasztása ugyanis történhet közvetlenül (elnöki típusú demokráciák) vagy közvetetten (parlamenti demokráciák). Mindamellett a jó kormányzás gyakran már nem túl magas kormányzati küszöb mellett is megvalósulhat, ha erős a választói kontroll, hiszen így a kormányzat kénytelen elkerülni a választók komoly érdeksérelmeit, így a kormányzat kénytelen szélesebb kört bevonni a kormányzati intézkedések előkészítésébe, mint amit a parlamenti matematika önmagában indokolna.

Ehhez kapcsolódóan követelmények lehetségesek a bejutási küszöb kapcsán. Az alacsony küszöb segíti az alternatív, új szereplők bejutását a parlamentbe, ugyanakkor ez a szélsőségesek bejutását is segítheti, valamint töredezett parlamentet is eredményezhet, annak összes hátrányával és előnyével. A magas küszöb segíti a kormányozhatóságot és korlátozza a szélsőségesek lehetőségeit, ugyanakkor be is betonozza a már benn lévő szereplők helyzetét, kevéssé kényszeríti azokat az új kihívásokhoz történő alkalmazkodásra, ellehetetlenítheti a hiteltelen politikai erők leváltását.

Újabb lehetséges követelmény a preferenciák érvényesítése, vagyis az, hogy a választóknak előre értékelniük kell-e a jelöltek esélyeit, vagy van lehetőségük a másodlagos preferencia jelzésére és így az elsődleges preferencia kezdeti jelzésére?

A választási rendszerek

Mint a fentebbi - messze nem teljes - felsorolásból is látható, szempont, követelmény sokféle van és persze ugyanez igaz a megoldásokra. A választási rendszereket sokféleképp fel lehet osztani (pl. egy vagy többgyőzteses, arányossági és többségi elves, stb.) én azonban egy kicsit sajátos felosztást választok a jelen írásomhoz, ami persze lehet, hogy nem mindenkinek fog tetszeni. De majd túléljük. :)

A választási rendszereket fel lehet ugyanis a szerint is osztani, hogy csak egyféle választási mód szerepel bennük (tiszta rendszerek), vagy esetleg kombinálja több rendszer sajátosságai (vegyes rendszerek).

A tiszta rendszerek sajátossága, hogy csak egyféle elv érvényesül a választás során. Például a holland választási rendszer tisztán a pártlistákon alapul (arányos választási rendszer), míg a francia rendszerben csak egyéni képviselők vannak (többségi elv, méghozá az abszolút többségé). Mindkettő érett és jól működő demokrácia, ugyanakkor a választási rendszerek eltérő módon befolyásolják a politika alakulását.

A francia, tisztán többségi elvű választási rendszer arra készteti a pártokat, hogy az adott választási körzetben ismert, hiteles jelölteket indítsanak és a pártoknak célszerű valamilyen szinten együttműködni. A választási rendszer emellett helyi szinten magas, ellenben országosan alacsony választási küszöböt eredményez. Vagyis lehetnek a parlamentben egyéni képviselők, ugyanakkor a kis pártoknak mégis nehéz jó eredményt elérni, ugyanis a választást a helyi választókörzetekben kell megnyerni.

A rendszer előnye a képviselők feletti erős választó kontroll és az, hogy szélsőséges pártoknak csak nehezen enged teret, mivel azok választói általában csak kevés helyen vannak, vagy épp sehol nincsenek többségben. Ez időt ad a centrumpártoknak a szélsőségeseket életre hívó problémák kezelésére, megoldására.

Ám ugyanez a hátránya is. Parlamenti mandátumok hiányában nem annyira sürgős a centrista pártoknak a kis szélsőséges pártok visszaszorítása, ellenben kevesebb vélemény jelenik meg a politikai döntéshozatal szinterén. Mindemellet magas a kormányzati politika helyi ügyek mentén elaprózódásának a kockázata is, hiszen a képviselők újra akarják választatni magukat, amihez villantani kell valamit. És persze magas annak a kockázata, hogy a választókörzeteket a képviselők igényeinek megfelelően szabjanak át.

A holland, tisztán arányos választási rendszer ezzel szemben inkább egy-egy személy, társaság köré szerveződő pártokat eredményez. A pártoknak nem kell egymással együttműködni, hiszen nincsenek egyéni választókörzetek, az együttműködés legfeljebb úgy működhet, hogy több kisebb párt összeáll egyetlen nagyobb pártunióvá. Egyéni és ezáltal független képviselők nincsenek. Ebben a rendszerben az egyes képviselő küszöbe alacsony, a pártjáé magas. Vagyis akár olyanok is képviselők lehetnek, akik szinte teljesen ismeretlenek a választók számára (a listán szereplő és a bejutó képviselők egy része a párt szakember gárdája), ugyanakkor a pártnak ismertnek és népszerűnek kell lennie a bejutáshoz. Különösen, hogy a listás rendszerekben szinte mindíg van bejutási küszöb.

A rendszer előnye, hogy a parlament összetétele változatos, sőt, jellemzően több párt koalíciója szükséges a kormányzáshoz is. Ebben a rendszerben nincs értelme a választókörzetek pártpolitikai célú átrajzolásának, hiszen nincsenek is egyéni választókörzetek (a területi listák pedig jellemzően a közigazgatási egységek határát követik). A hatalmon lévők ráadásul gyorsan szembesülnek azzal, ha valami baj van, így azonnal kénytelenek azokra reagálni, ha nem akarják, hogy pl. a szélsőségesek vegyék át a hatalmat.

És ezzel jutottunk a nem annyira előnyös oldalára. Mert bizony ez a rendszer nem szelektálja ki a szélsőségeseket a parlamentből, ha azok megugorják a küszöböt, akkor bizony helyekhez jutnak és akár olyan helyzet is kialakulhat, hogy lehetetlen nélkülük működő kormánykoalíciót alkotni. Mindamellett a képviselők csak igen lazán függnek a választóiktól, a párt támogatásának összeomlása szükséges ahhoz, hogy az adott képviselő helye veszélybe kerüljön. A bejutást ugyanis a pártlistán elfoglalt hely határozza meg leginkább, így a képviselők hajlamosabbak inkább a pártvezetéshez, mintsem a választóikhoz és elveikhez hűségesek maradni.

Logikus gondolat, hogy lehet-e a két rendszer előnyeit egyesíteni a hátrányaik nélkül? Sokan feltették már és így születtek meg a vegyes választási rendszerek. Amelyek közül sok sajnos inkább a hátrányokat egyesítette az előnyök nélkül.

Sajnos erre a legjobb példa épp a hazai választási rendszer és nem csak a jelenlegi, hanem a 2014 előtti is. Ennek a rendszernek a lényege az, hogy a választó két szavazatot ad le. Egyet egy egyéni képvislő jelöltre, egyet pedig egy területi pártlistára. Az egyéni szavazatok alapján bejut az a képviselő aki az egyéni választó körzetben nyert, a pártlistákon pedig befutnak azok, akik ugyan nem nyertek az egyéni körzetekben, de elegendő szavazatot kaptak a listán történő bejutáshoz. A rendszer tehát elvileg kompenzálná azokat a pártokat (és szavazóikat), akik jelöltjei nem nyertek az egyéni körzetekben.

Ám valójában még az új választási törvény elfogadása előtt sem ez történt. Ehelyett az történt, hogy valójában mindenki két jelöltet próbált bejutattni a parlamentbe, bár be volt (és részben van ma is) építve a rendszerbe egy fék: azokból a körzetekből, ahol nyert az adott párt jelöltje, az adott pártra leadott listás szavazatok nem jutottak tovább. Ez ugyanakkor nem volt hatékony fék, hiszen mindazon körzetekből viszont továbbjutott, ahol nem nyert az egyéni körzetben még akkor is, ha az egyéni körzetekből több képviselő jutott be, mint amennyit a listákon leadott szavazatok indokoltak volna. Az új választási rendszerben ez annyiban változott, hogy még a győztes körzetekből is továbbjut a listás szavazatok egy része (az egyéni első és a második hely közötti különbségnek megfelelő számú szavazat). 

A rendszer előnye elvileg az lenne, hogy több párt arányos bejutását biztosítaná a parlamentbe, de ebből inkább csak a több párt bejutása valósul meg.

A rendszer hátrányai ezzel szemben számosak. A parlament jól dominálható egy párt vagy pártszövetség által. A képviselők semmivel sem függenek jobban a választóiktól mint a tisztán listás rendszerben, hiszen a népszerűtlenné váló, de a pártvezetéshez lojális képviselőt legfeljebb előrébb veszik a pártlistán. Ennek hatására a pártok nem is nevelnek ki erős, hiteles személyiségeket, inkább egy-egy személy, társaság köré tömörülnek. Hasznos a rendszerben az egyéni képviselői helyekhez tartozó választókörzetek politikai célú átrajzolása, ami így meg is történik. A kormányon lévő pártok nem feltétlenül érzik a kis pártok felerősödését anyira, így hajlamosak nem foglalkozni az azok által felvetett problémákkal.

És mi a helyzet a német rendszerrel?

A német szintén egy vegyes rendszer, amelyben azonban egyértelműen az arányosságra épít. A rendszerben a választók ugyanúgy két szavazatot adnak le, mint a hazai rendszerben. A különbségek ezután következnek. Az, hogy melyik párt hány helyhez jut, az a listák eredményei alapján kerül meghatározásra. Ebből aztán levonják azokat a mandátumokat, amiket a párt az egyéni helyen megszerzett. Ha esetleg túlgyőzné magát egyéniben (több egyéni képviselője nyert az adott területen, mint listás helyet nyert), akkor senki nem jut be listás helyen, ugyanakkor természetesen az egyéni helyeken minden győztese bejut (megemelik a parlament létszámát pár fővel).

Mint az látható, ebben a rendszerben a pártok csak igen kis (jelentéktelenül kis) mértékben képesek több képviselőt bejuttatni, mint amekkora a társadalmi támogatottságuk, éppen ezért a rendszer előnyei lényegében megegyeznek a tisztán listás rendszerével. Ugyanakkor a választóknak közvetlen befolyásuk a képviselőik egy része személyének kiválasztására, így a közvetlenül megválasztott képviselők - ha akarnak - függetlenek tudnak lenni a pártvezetéstől, így egy picit erősebb a választói kontroll.

Mindezek miatt ez egy felvállalható választási rendszer. Ugyanakkor messze nem tökéletes. Az igazság az ugyanis, hogy a pártlistákon jobbára ugyanazok szerepelnek, akik egyéniben is indulnak. Így a képviselők feletti erősebb választói kontroll a mindennapok politizálásában csak igen kevéssé érvényesül, akkor kerül igazán a felszínre, ha az adott párt válságba került, mivel így a képviselők egy részének lesz háttere a kudarcot vallott vezetés leváltására.

Mi lehet ennél jobb? Erről majd egy későbbi posztomban.

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator2.blog.hu/api/trackback/id/tr2912898580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.