Rorgosh Poliblog

A biztonságról – avagy miért van szükség honvédségre, rendőrségre? II.

2017. október 10. - Rorgosh

Az előző részben azzal foglalkoztam, hogy a politika - a szólamokon és nagyívűnek tűnű programokon túl - miért nem hajlandó a hon- és rendvédelemre többet költeni, fejleszteni azok képességeit. A jelen részben azt mutatom be, hogy milyen kockázatai vannak ezen szervek elégtelen kapacitásainak.

A bűnözés klasszikusan hármas kockázatú. Egyrészt jelen van egy személyi kockázat, vagyis aligha esik bárkinek jól, ha az utcán megtámadják és kirabolják, megverik, netán megerőszakolják vagy megölik, illetve épp „csak” nyomorékká teszik. Az sem esik jól, ha az ember házába betörve teszik meg mindezt vele. Ez egy jól ismert és emlegetett kockázat, ez az, ami médiaérdeklődést is kelt, ugyanakkor nem ez a legjellemzőbb. Hogy miért is? Ha ez a fajta erőszak elterjed, akkor aktivizálja a társadalom természetes önvédelmi reflexeit. A tisztes állampolgárok is hirtelen kést vennének magukhoz amikor elugranak moziba, sörözni, és csoportokban mozognának. Netán egész egyszerűen levedlenék a tisztes polgárok álarcát és túlerejükkel megtámadnák és lemészárolnák az őket korábban megtámadókat (vagy akit annak véltek) és bárki mást, akivel komolyabb elszámolnivalójuk van. Épp ezért a szervezett bűnözői csoportok korlátozzák a saját territóriumukon belül az erőszakot, mert ugye nekik sem kellemes egy jó kis mészárlás áldozatainak lenni. Ahogy másnak sem, mert egy ilyen tömeges megmozdulás rengeteg ártatlan áldozattal jár, akik egész egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen, vagy egyszerűen csak hasonlítottak valakire, vagy mert egyszerűen a tömeg utálja a rózsaszín szeműeket. És valószínűleg jóval többen vannak, mint azok, akiket valóban meg kell büntetni.

A bűnözés második kockázata épp ez a tömeges megmozdulás, amely az egész politikai intézményrendszert veszélyezteti, egyrészt az általa végzett hihetetlen pusztítás révén, másrészt azért mert ilyenkor hamar lesz valaki aki megígéri, hogy helyreállítja a rendet amennyiben valaki hatalomba segíti. Ahol aztán az egész jogállamiságot vágja sutba, nem véletlen, hogy a diktatúrák – különösen fiatal korukban – igen ritkán sem puhák. Mi ezzel a gond? Csupán az, hogy az egész társadalomban bizonytalanságot okoz az ellenőrizetlen hatalom, hiszen ez a hatalom csak saját magát szolgálja, és önmaga védelmében bármit képes feláldozni. Ilyenkor egy trafikmutyi, kényszer államosítás, a vállalkozások egyes formáinak betiltása vagy tönkretétele már csak nem is olyan, ami felkeltheti a figyelmet, hanem a mindennapok része, együtt a gyorsan hanyatló majd utóbb egyszerűen stagnáló életszínvonallal. Mert ez a vége, nem egyszerűen csak hihetetlen véráldozatot hoz ilyenkor egy társadalom, hanem tartós szegénységbe süllyed, mert bárki akinek egy kis ötlete is van, hogy miképp tehetné jobbá a saját vagy mások életét elhagyja a társadalmat és máshol próbál szerencsét, máshol ruház be, máshol értékesíti a találmányait. Pusztán azért, mert nem tudhatja, hogy mikor válik pusztán a tehetségével, sikerével a rendszer ellenségévé, mikor lehetetlenítik el a hatalmon lévők körébe tartozó – talán nem is ismert – ellenfelei, akik át akarják venni az üzletét.

Ám a bűnözés legjellemzőbb kockázata nem ez, hanem a harmadik, a szervezett bűnözés beépülése a gazdaság működésébe. Ha az állam túlzottan korlátozza polgárainak önvédelmi lehetőségeit, miközben maga nem gondoskodik azok megfelelő védelméről, úgy a bűnözők bandákba összeállva megzsarolhatják a vállalkozásokat: vagy fizetnek a „védelemért”, vagy megtapasztalják, hogy miért is lenne szükségük védelemre. A kisvállalkozások – és sokszor a valamivel nagyobbak is – különösen az éttermek, kocsmák, diszkók, kisebb boltok engednek, átengedik a bevételeik egy részét a kéretlen „védelmezőknek”. Amennyiben hosszabb ideig fennáll a közbiztonság hiánya, akkor szép lassan kifinomultabb megoldásokra térnek át: legalizálják a tevékenységet, és a vállalkozások – immár akár az egész nagyok is – már biztonsági cégeknek fizetnek, jobbára az árral arányban nem álló ellenszolgáltatásért. Vagy épp mindenféle szemmel látható ellenszolgáltatás nélkül.

Mi is ezzel a baj? Nos, baj az van vele, négy is. Egyrészt az így „megadóztatott” vállalkozások tulajdonosai igyekeznek továbbra is nyereségesek maradni, épp ezért megemelik az áraikat, a bevételkiesést ellensúlyozandó. Ez ellen az áremelkedés ellen nem igazán véd a piaci verseny, ugyanis a többi, hasonló vagy azonos terméket, szolgáltatást nyújtó vállalkozás is fizet a bűnszövetkezeteknek és a tulajdonosaik is tudnak erről. S bár a magas ár vonzhatná az új vállalkozásokat, ám azok tulajai is hamarosan átesnek egy nem túl kellemes üzleti megbeszélésen. Mindezek következtében a fogyasztók kénytelenek többet fizetni a termékek és szolgáltatások egy részéért, mint amennyit az valójában ér. Ennek két fontos hatása van. Egyrészt kevesebb jövedelmük jut más termékekre, így azokból kevesebbet fogyasztanak, mint amennyit amúgy tennének, ráadásul ezen fogyasztás vesztesei jellemzően épp az innovatív ágazatok, amelyek termékei, szolgáltatásai még nem váltak alapvető szükségletté. Ezért gazdaságilag csekély vigasz, hogy a bűnözők persze annál lelkesebben fogyasztanak, hiszen nem ugyanazt a terméket veszik meg, amit az eredeti fogyasztó tenne. Így ezáltal az alacsony közbiztonság körülményei között a gazdaság kevésbé innovatív ágazatai fejlődnek igazán, amivel csak az a baj, hogy ezen ágazatokban inkább csak a csúcsvezetők vannak megfizetve, miközben az átlag munkaerő csak igen kevéssé, mivel ezek termelékenysége, haszonkulcsa messze elmarad az innovatív ágazatokétól.

A másik baj, hogy nyilván a túl magas árra a fogyasztók az adott jószág fogyasztásának visszafogásával reagálnak, így különös állapot alakul ki: magas árak melletti gyenge fizetőképességű piac. Ez a helyzet elméletileg megoldaná önmagát – a magas ár miatt új vállalkozások megjelenése és az árak letörése – ám a gyakorlatban ez mégsem történik meg. Miért? A nem túl kellemes üzleti megbeszélés miatt, különös tekintettel arra, hogy a társadalom, a potenciális vállalkozók tudnak arról, hogy egy ilyen megbeszélésben lesz részük. Azt ugyanakkor nem tudják, hogy ez mennyire lehetetleníti el üzleti elképzeléseiket, de feltételezik, hogy nagyon. Éppen ezért nem is kezdenek olyan üzleti vállalkozásba, amely a piacot bővítené, hanem legfeljebb olyanba, ahol átvesznek egy megüresedő pozíciót. A többiek pedig vagy kivándorolnak és máshol alapítanak vállalkozást, vagy továbbra is alkalmazottként élnek tovább, lemondva a vállalkozással kapcsolatos álmaikról. Ám ez a gazdasági passzivitás hajlamos terjedni, két csatornát is használva. Egyrészt a rossz befektetői és társadalmi hangulat már önmagában is elég ahhoz, hogy valaki átgondolja, tényleg érdemes-e belevágnia egy olyan kockázatos dologba, mint a vállalkozás. Másrészt egyes vállalkozások már a kezdetben is igen tőkeigényesek, így az egyéni kezdés bankhitelekkel eleve halott ötlet. Az ilyenek társas vállalkozásként kezdik meg evilági pályafutásukat, csakhogy a társas vállalkozás sajátos műfaj: társak, befektetők kellenek hozzá. Ilyet találni viszont nem is annyira könnyű: kell valaki, akinek van megtakarított pénze, hajlandó azt vagy annak egy részét kockáztatni, és aki mindamellett eléggé meg is bízik bennünk ahhoz, hogy azt ide is adja és utána ne szóljon folyamatosan bele az üzleti ügyeinkbe. Ezen követelményeknek leginkább épp a vállalkozók felelnek meg, épp ezért a társas vállalkozások létrejöttéhez sok vállalkozás szükséges az adott közösségben. Csakhogy a fentebb leírtak miatt a bűnözés épp csökkenti a vállalkozások számát, így korlátozva a társas vállalkozások kialakulásának és fejlődésének a lehetőségeit. S hogy ez miért is baj? Nos, a világmárkák nevei mögött társas vállalkozások húzódnak meg, vagyis az igazán jelentős hozzáadott érték előállítása társas vállalkozásokban történik, csak azoknak van elegendő tőkéjük és hitelük az igazán jelentős beruházások végrehajtásához. Ilyen szempontból pedig mindegy, hogy a beruházás gépeket, épületeket és anyagokat jelent-e, vagy „csupán” egy nyolcvanfős programozói csapat három évig történő fizetését a termék piacra dobásáig. Ezen társas vállalkozások nélkül az adott társadalomban csak kis hozzáadott értékű termelés, szolgáltatás történik, ami bizony a társadalom többsége részére alacsony jövedelmeket is jelent.

A harmadik baj maga az állam, illetve a bevételei. A bűnözők által megadóztatott vállalkozások számára a túlélésnek két útja van: az árak emelése illetve a kiadások csökkentése. Mindkettő népszerű is, ám az áremelkedés fogyasztáscsökkentő hatása miatt sok vállalkozás a kiadásait igyekszik csökkenteni, csakhogy nem feltétlenül – vagy egyáltalán – a hatékonyság növelésének beruházás igényes útján. Ehelyett az adók és járulékok befizetését igyekszik megtakarítani. Így feketén vagy szürkén foglalkoztatják a munkavállalóikat, sőt, más adókat is igyekeznek „optimalizálni”, vagy csak simán elcsalni, jelentős bevételektől megfosztva az államot. Csakhogy a birodalom – akarom mondani az állam – visszavág, és amit tesz, ahhoz képest Darth Vader a császárával együtt is csak a „futottak még” kategóriába fér bele.

Az állam jellemzően három utat választ a visszavágásra. Az első, hogy egyszerűen adót emel, vagy új adófajtát vezet be, remélve, hogy ezek betöltik a költségvetés vidám lyukait. Nem mintha ez egykönnyen megesne, mert a magasabb adók, összetettebb adórendszer fékezi a gazdaság fejlődését, hiszen korábban nyereséges vállalkozások válhatnak általa veszteségessé, vagy olyan alacsony nyereségűvé, hogy nem érdemes folytatni. Legalábbis nem az adott országban. A másik módszer a „kiskapuk” bezárása, vagyis lényegében véve adócsalásnak tekintik, ha valaki él a törvény adta lehetőségeivel. Egyes kiskapuknak valóban csak „adóoptimalizáló” szerepe van, azonban más kiskapuk nagyon is gyakorlatias funkciókat, a gazdasági folyamatok egy részének szabályozását, a magas adók egyes hatásainak a tompítását szolgálják. Míg az előbbieket viszonylag ritkán zárják be – mindenkinek lehet egy tippje, hogy miért – addig az utóbbiakat valamivel lelkesebben, jellemzően hosszú időre ható károkat okozva a gazdaságban. A birodalom legdurvább visszavágása azonban az adórendszer és ellenőrzés. A módszer egyszerű: csinálj egy átláthatatlan adórendszert – nálunk több, mint 60 különböző adónem van – majd menj ellenőrizni és az ellenőröknek határozz meg minimum büntetési kvótát. Az átláthatatlan adórendszer következtében szinte minden vállalkozás hibázni fog, az ellenőrök pedig nem segíteni fogják az adózókat, hanem feltárnak néhány vélt vagy valós szabálytalanságot és kivetik a bírságot. Ha valaki netán fellebbezne, nos, őt lehet alaposabban is ellenőrizni, és a bonyolult adórendszer miatt lesz mivel büntetni. A vállalkozások persze értenek a szóból és inkább lenyelik a rendszeres kisebb büntetések formájában kivetett extra adót, mintsem kockáztassanak egy komolyabb büntetést, vagy épp a tevékenységük felfüggesztését. Csakhogy ez a helyzet önmagában véve is mélyen korrupt és persze a korrupciónak is igazi melegágya, ráadásul bizonytalanságot is kelt. Az új vállalkozások számára ugyanis nehéz megbecsülni az adóhatóság áldásos működésének hatását az üzleti terveikre, így csak a „bombabiztos” vállalkozásokba fognak bele, vagy épp keresnek egy kevésbé korrupt országot.

A negyedik probléma tulajdonképpen az előző három összegzett következménye, egy mélyen korrupt, rossz szerkezetű, alig fejlődő gazdaság. Ebben a gazdaságban elsősorban a külföldi nagyberuházók tudnak igazán sikeresek lenni, több oknál fogva is. Egyrészt szükség esetén tudják hozni a saját biztonsági cégeiket, amelyek az általuk meghatározott árért nyújtják az elvárt szolgáltatásokat. Másrészt képesek megfejteni a bonyolult adórendszert és így elkerülni a büntetéseket, illetve a megfelelő ügyvédek támogatásával hatásosan fellépni az állam korrupt intézményeivel szemben. Mi több, politikai befolyást is tudnak vásárolni, így eleve távol tartva a zaklatókat – vagyis egyszerűen ők is beszállnak a korrupcióba, csak épp a legmagasabb szinten. Mindemellett a nagy volumenű, nem csak a helyi piacra történő termeléssel jelentős mennyiségű terméken tudják szétosztani az extra költségeiket, minimalizálva azok árra gyakorolt hatását. Csakhogy ezen cégek tulajdonosai a jövedelmükből a saját országukban segítik új társas vállalkozások megalakítását, nem ott, ahol azt megtermelték, vagyis a jelenlétük nem jár másodlagos gazdaságélénkítő hatással a termelés helyén, mint azt a hazai vállalkozások tennék.

A fenti gondolatok talán rávilágítottak arra, hogy miért is szükséges a közbiztonságba történő hosszas és jelentős befektetés, ugyanakkor fennmaradhat a kérdés, mi a hadseregek haszna egy olyan békés világban, mint amilyen jelenleg Európa.

A válasz többrétű. Egyrészt a jelenlegi békét hadseregek teremtették meg egyrészt az ellenséges hadseregek legyőzésével, másrészt olyan erő felmutatásával, amelynek leküzdése túl sok energiát követelt volna a potenciális szembenálló féltől. Vagyis a mai béke valójában nem a nemzetek, hanem a hadseregek békéje és a hadseregek hadrafoghatósága az, ami garantálja a fennmaradását. Természetesen eközben a nemzetek, a kormányzatok is úgy-ahogy megbékéltek egymással és politikai céljaikat nem erőszak alkalmazásával vagy azzal való fenyegetéssel igyekeznek elérni, hanem a kapcsolatok ápolásával a többi állammal való nemzetközi integrációval.

Ám a világ messze nem tökéletes. Ha valaki kitekint a vén kontinensről, ahol azért a sajnálatosan alacsony születésszámok és az öregedő népesség is hozzájárul ehhez a békehangulathoz, akkor bizony konfliktusok végtelen sorát látja. Az, hogy ezek a konfliktusok nem terjednek át az általunk civilizáltnak tekintett világra, annak egy oka van: egy rakás furcsán egyforma ruhába öltözött férfi és nő, akiknek még fegyvere is van. Példának okául a szíriai konfliktus azért korlátozódik (jelenleg) Szíriára, mert Törökország és Izrael a hadseregeik egy részét a határ közelébe helyezte, mintegy megelőző intézkedésként és meggyőző érvként a határt esetleg átlépni szándékozó fegyveres csoportokkal szemben. Ugyanezt tettük mi is a délszláv válság idején, nem véletlen, hogy a szerb vagy épp a horvát hadsereg kerülte a határt, mint a pestist (mellékesen ennyit arról, hogy Mátyás óta nem vívtunk sikeres konfliktust: ezt speciel megnyertük, ráadásul puskalövés nélkül, ami a legnagyobb győzelem).

A délszláv válság – többé-kevésbé – véget ért, ám a környezetünk korántsem kockázatmentes. Ugyanis három olyan szomszédunk is van, amelynél reálisan fennáll az esély az állam megbénulására, részleges felbomlására. Olyan államokról van szó, amelyekhez képest sok vihart megélt kicsiny hazánk sikeresnek mondható, hatékony közigazgatással és törvénytisztelő, az adót rendesen befizető állampolgárokkal. Ha ezt mégsem így érezzük, akkor a hiba nem feltétlenül a mi készülékünkben van, csupán annyiról van szó, hogy ezen szomszédjainknál – mindenki tippelhet, hogy melyik három – még annál is rosszabb a helyzet, mint nálunk.

Mit is jelent ez a megbénulás, részleges felbomlás? Nem mást, mint az állam egy olyan állapotát, amikor a társadalomban olyan mértékű feszültség vagy elégedetlenség alakul ki, vagy a bűnözői csoportok annyira megerősödnek, hogy az állam képtelenné válik ellátni a feladatait, garantálni polgárainak és a területén tartózkodók biztonságát és fegyveres erőszak alakul ki a kormányzat megdöntésére vagy az attól való függetlenedésre. Tulajdonképpen egy Szíriához hasonló eseménysor. Ez a helyzet a szomszédokra nézve igen kockázatos, hiszen ilyenkor a bajban lévő állam hadserege is szétszakadhat, különböző egységei a különböző harcoló felekhez csatlakozhatnak. Jobb esetben – ha van ilyen egyáltalán ebben a helyzetben – ezek a csoportok és a hadsereg hozzájuk csatlakozott elemei egymás ellen harcolnak. Rosszabb esetben azonban megkísérelhetik egyrészt a szomszédos országok területét igénybe venni az erőik átcsoportosítására, vagy ha a szomszédos ország nem mutat kellő erélyt, akkor azt, vagy annak egy részét megszállni, ott ki- vagy újraalakítva a hatalmi bázisukat. Ráadásul mindezt a történelem tapasztalatai szerint jobbára még csak nem is a hatalmi küzdelmek nyertesei, hanem annak vesztesei teszik, ideiglenes érdekszövetséget alakítva, amely nagyjából addig tart ki, amíg kísérletet tesznek a megtámadott ország hadereje leküzdésére, hogy azt követően ismét egymásnak essenek.

A kockázatokat csak tovább növeli, ha a felbomló országban eleve kiépültek a szervezett bűnözői csoportok. Ezek ugyanis egy polgárháború alatt nem maradnak függetlenek, hanem vagy csatlakoznak valamelyik harcoló félhez, vagy épp magját alkotják annak. Gyengén működő államokban ráadásul könnyen fegyverhez juthatnak ezek a csoportok, nagyobbrészt kézifegyverekhez. Ugyanakkor az állam lebénulása után ezek a csoportok még akkor is hozzáférhetnek bizonyos gyalogsági és nehézfegyverekhez (géppisztolyok, gépkarabélyok, aknavetők, páncéltörő eszközök, géppuskák), ha a felbomló állam fegyveres erőiből nem csatlakoznak hozzá. Ha pedig megtörténik valamiféle integráció, akkor aztán szinte bármihez hozzáférhet egy ilyen csoport.

Mindez miért fontos? Mert ez meghatározza, hogy mi történik egy sikeres betörés után. A gyenge vezetésű, alig összetartó csoportok hajlamosak felbomlani, a mag tagjai helyi bűnszövetkezetté alakulnak, a többiek pedig felszívódni a társadalomban, esetlegesen továbbvándorolni más, gazdagabb országba, ahol az illegálisan alkalmazottaknak is többet adnak, mint hazánkban egy átlagfizetés. Ez önmagában rendészeti kérdésnek tűnik, de már önmagában is több annál. Részben új bűnözői csoportok jelennek meg az országban, amelyek többletterhet helyeznek a bűnmegelőzési és üldözési rendszerre. Ezek a bűnözői csoportok ráadásul igen agresszívak, hiszen még nincs territóriumuk, megélhetésüket, jólétüket biztosító bevételük. Ha ez még nem lenne elég, a többi csoporthoz képest feltűnően jól felfegyverzettek, és nyilván nem félnek ennek előnyeit kihasználni. Így a rendvédelmi szerveknek nem egyszerűen új bűnbandákkal, hanem olyan bandaháborúkkal kell szembenézniük, ahol a felek legalább egy része gyalogsági fegyverzetet is használ. Ez márpedig teljesen eltűnteti a lakosság legalapvetőbb biztonságérzetét is. Ha az állam nem tesz gyorsan rendet, akkor ez az állapot széleskörű lakossági elégedetlenséghez vezethet, amely a saját állam működését vagy demokratikus berendezkedését veszélyeztetheti.

Éppen ezért az állam nem fog tétlenül ülni, hanem válaszút elé kényszerül. Vagy megegyezik a bűnözői csoportokkal és rálép az állami korrupció rögös (de népszerű) útjára, vagy valami hasonlót tesz, amit a Szükségállapot című filmben láthattunk: a hadsereg rendészeti alkalmazásával kísérli meg felszámolni, vagy legalábbis az észlelhetőségi szint alá kényszeríteni a bűnözői csoportokat. Az elsőnek a következményeit – azt hiszem – nem kell ecsetelni. A második helyzet sem egyszerű azonban. A fegyveres erők belső alkalmazása ugyanis sosem egyszerű. A hadsereget ugyanis nem elsősorban rendészeti feladatokra képezték ki (bár a külföldi katonai missziók követelményei miatt van ilyen képessége) éppen ezért a beavatkozása jellemzően nem finom. És önmagában kevéssé hatékony. A katonáknak ugyanis látható célpont kell. Lehet velük járőröztetni, tömeget kezelni, azonosított bűnözőket elfogni. Ám ehhez előbb azonosítani kell a bűnözőket, ez pedig továbbra is a rendvédelmi szervek feladata, mivel egyszerűen ők azok, akik egyáltalán értenek hozzá. Ráadásul a hadsereg alkalmazása ilyen helyzetben jellemzően a lakosság mozgásának a korlátozásával jár, ami nem feltétlenül kellemes a lakosság számára…

Pedig ez még a jobbik eset. Ugyanis előfordulhat, hogy a határt átlépő csoportok bizony jól vannak vezetve, vagy erős az összetartozás érzetük. Ekkor nem bomlanak fel, nem csak a magjuk marad aktív, hanem több száz fős hadseregként működnek tovább és csak a hadseregnek van esélye leküzdeni őket. Ha ez nem történik meg, akkor ezek a csoportok egész egyszerűen elszakíthatják az ország egy részét a többitől. Védelmi pénzt szedhetnek a megszállt területeken élőktől, az ott működő vállalkozásoktól. Útonállhatnak és ellehetetleníthetik a megszállt területeken valamint a környező vidékeken élők életét, a vállalkozások működését.

Természetesen legyőzhetőek, sőt, a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy MAJDNEM mindig ez történik. Csakhogy a legyőzésük erőforrás igényes és jelentős pusztítással jár. A pusztítás bárkit és bármit elérhet, hiszen a támadók minden lehetőséget meg fognak ragadni, hogy kitérjenek a felszámolásukra tett kísérletek elől, fedezéket találjanak a katonai nehézfegyverzet pusztító hatásaival szemben. Vagyis a civilek közé és mögé bújnak, kikényszerítik a polgári létesítmények pusztítását.

A következmények messzire hatnak, hiszen nem egyszerűen megsemmisülnek a polgári létesítmények, hanem meg is szakad az azokban folyó termelés. Nem is beszélve a polgári áldozatokról, akikkel mindig pótolhatatlan veszteség éri a társadalmat. Ám a termelés leállása miatt az érintett cég kapcsolatai megszakadnak, hiszen nem tud eleget tenni sem a megrendelőinek, sem a beszállítóinak, sem a hitelezőinek. Persze a kárát az állam megtérítheti, a működés feltételeit helyreállíthatja. Ha van miből. Ha nincs, úgy a vállalkozásoknak önmagukat kell helyreállítaniuk egy bizonytalan piaci környezetben. Bizonytalan, hiszen vissza kell szerezniük a korábbi üzletfeleik bizalmát, és ez nemcsak rajtuk múlik. Míg ugyanis rendes háborúk esetén az üzletfelek az üzlet rendes részének tekintik a szállítás és a fizetés zavarait, addig ezt nem fogadják el békeidőben. Hiába nem az adott vállalkozás hibája, akkor sem szívesen kötnek üzletet olyan partnerekkel, akik nem tesznek pontosan eleget a szerződésben foglalt kötelmeiknek. Vagyis az egész térség megszenvedi a támadók pusztítását.

Szélsőséges esetben – történt már ilyen a történelem folyamán – ez tartós válságsorozatot indít el a társadalomban, általános elégedetlenséget kialakítva a kormányzattal szemben, amely a politikai szélsőségesek megerősödéséhez és a kormányzás módjának megváltozásához vezethet. Különösen magas ennek a kockázata akkor, ha a fegyveres erők korai beavatkozása hatástalan és a lakosság önmaga felfegyverzésére kényszerül önmaga és javai megvédése érdekében. Innentől ugyanis újabb fegyveres csoportok alakulnak, amelyek kihívást jelenthetnek a kormány hatalmával szemben. Ne feledjük: a legvégső hatalom – legalábbis ilyen helyzetben – épp az, ha valaki képes mások biztonságát megteremteni. Éppen ezért előbb-utóbb ezek az önvédelmi csoportok akkor is a kormány ellenségeivé válnak, ha azzal korábban együttműködtek a lakosság biztonságának helyreállítása érdekében. Így a kormány olyan intézkedéseket vezet be, amelyekkel ellehetetleníti az önkéntes társulásokat, egyleteket, ellenségeket, az esetleges fegyveres szerveződések magvait látva azokban. Csakhogy így a fürdővízzel együtt kiborítja a gyermeket is, hiszen ezzel a társadalmon belüli kapcsolati rendszert, a társadalmi tőkét építi le, pedig ez alapvetően szükséges a gazdaság működéséhez. Ha emlékszünk még a társas vállalkozásokra, akkor itt ismét ez a probléma jön elő, csak másik megközelítésből. A társas vállalkozásokhoz társak kellenek, csakhogy a társakra rá kell találni valahogy, ehhez kell a kiterjedt társadalmi kapcsolatrendszer, vagyis a társadalmi tőke. Ha ez leépült, akkor csak kevés társas vállalkozás tud létrejönni, így a társadalom egésze szegénységre van ítéltetve. Mert ez az elégtelen honvédelem végső következménye: szegénység, generációkon át és a leszakadtság örökös érzete. Ez, a honvédelem korábbi kudarcainak a következménye az, hogy negyed - hatod annyit keresünk, mint a sokat szidott sógoraink a határ túloldalán. Gondolkodjunk el ezen…

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator2.blog.hu/api/trackback/id/tr4112939109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2017.10.11. 23:31:37

Itt két írás arról, hogy egyáltalán nem elképzelhetetlen mind a rendvédelmet, mind a honvédelmet állam nélkül, piaci alapon üzemeltetni:

liberatorium.blog.hu/2014/07/14/privat_honvedelem
liberatorium.blog.hu/2014/06/20/privat_on-_es_vagyonvedelem

2017.10.12. 02:37:41

Szélsőségesen etatista, naív iromány ez. Jól felmondja az állam imádatának leckéjét. De emiatt fájdalmasan megragad a 20. században.

Az állam jó. Az emberek védtelenek. Az állam megvédi az embereket. Az emberek ezért "önként" fizetnek az államnak a jövedelmük 90%-át kitevő védelmi pénzt.
Az állam nélkül nincs működő társadalom. Az állam jó, az állam mindent lát és ez jó neked. Az állam nem tűri a konkurenciát. Az állam a barátod. Sőt, az istened. Sose bántana téged. Kivéve ha elkezdesz azon gondolkodni, hogy valóban szükséged van-e az államra. Nem tűri a hűtlenséget. Főleg az anyagi hűtlenséget nem szereti!

Arra már nem is mondok semmit, hogy a poszt szerint a túl gyenge erőszakszervezetek miatt keres a magyar hatodannyit, mint az osztrák. Pont a kommunista időkben (láncos kutya Tito ellen) erősítették meg az állami erőszakszervezeteket, amibe szépen bele is rokkant az ország.
Az állam jól felhízott a cucilista Magyarországon, lett is belőle eladósodás, versenyképtelen gazdaság, horribilis újraelosztási ráta. Már az SZJA előtt is azért volt a béka segge alatt a magyar bérszínvonal, mert az állam eleve ki se fizette a munkájuk ellenértékét a proliknak. Aztán a rendszerváltás körüli adóreform során a gombhoz keresték a kabátot. Kb. Ugyanazt a beszedési és újraelosztási hányadot kellett produkálni adókkal, mint amit a szocializmus alatt adók nélkül. Úgyhogy jöttek a mindenféle adók, mára kicsiszolták a 27%-os ÁFA-t is. A kisgömböcöt etetni kell.

Közben a polgárt szocialista, etatista emberré formálták, fegyverét elvették, mert a polgár a jóságos állam ellen fordult 56-ban. Az erőszak privilégiuma az államnál van azóta is. Használja is rendesen, másként nem tudná kisajtolni a 90%-nyi adót a kis droidjaiból.

"aligha esik bárkinek jól, ha az utcán megtámadják és kirabolják, megverik, netán megerőszakolják vagy megölik, illetve épp „csak” nyomorékká teszik." - bizony bizony, aki nem akarja, hogy baja essen, az legyen etatista, fizessen adót. Kicsit olyan szöveg ez, mint egy rossz maffiafilmben a védelmi pénzt szedő gengszterek szövege:
-Látom szép boltod van, Joe! Nem félsz, hogy valaki jön és kirabol? Hallottuk, hogy a lányod is szépen felnőtt, nem félsz, hogy valaki megerőszakolja? Mi tudunk egy magoldást a még nem is létező problémádra. Úgy hívják hogy állam. Te fizetsz nekünk egy csomó pénzt, mi pedig megvédünk.
-Mit mondasz? Hogy nem akarod igénybe venni a szolgáltatásunkat? Olyan nincs! Ha nem fizetsz nekünk, akkor mi verjük ki belőled a szart és a pénzt. Ugyanis itt csak nekünk van fegyverünk és a jogot is mi írjuk.
Tudod erről szól a "társadalmi szerződés", mindenki lemond a szabadságáról, vagyona nagy részéről, hogy az államot eltartsa. Cserébe az állam nem veri péppé a fejedet.
-Mit mondasz, Joe? Hogy te nem írtál alá semmiféle "társadalmi szerződést"?
Az nem számít, mi aláírtuk a nevedben. Ebből senki se maradhat ki. Ha valaki elkezdene adót nemfizetni, függetlenedni az államtól, akkor annak nagyon rossz vége lenne. Felbomlana ez a szép, jóságos, gondoskodó állam és egy csomó léhűtőnek (katona, rendőr, hivatalnok) nem lenne munkája. Értsd meg, hogy ezt nem engedhetjük meg, hisz ezeknek az állami léhűtőknek semmi esélye nem lenne a piaci szektorban. Melyik cég alkalmazna egy 45 éves nőt, aki gyámügyi előadóként "dolgozott" eddig. Vagy egy 35 éves ex-rendőrt, aki eddig csak trafipaxot kezelt a bokorba bújva és ezzel pénzt hajtott be az állam részére az alattvalóktól?

"A tisztes állampolgárok is hirtelen kést vennének magukhoz amikor elugranak moziba, sörözni, és csoportokban mozognának." - ja, a polgár csak ne fegyverkezzen! Az automatikusan bűnözővé teszi. A fegyver rossz, gonosz. Kivéve az állam kezében lévő fegyvereket. Azok jók. LOL! Aranyos ez az államszocialista hozzáállás. Vagy inkább félelmetes.

Mellesleg mikor megy ki a rendőrség egy bűncselekmény színhelyére? Amikor az már megtörtént.
Sőt akkor se. Hallottuk már nem egyszer, hogy "kezicsókolom, addig nem megyünk ki, amíg vér nem folyik".

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.12. 06:42:02

@stoic79:

Az állam szerepét növelni kell, nem csökkenteni.

A "piaci" alapú rendvédelmet láttuk Irakban, nem kérünk belőle.

2017.10.12. 08:33:29

" az egész politikai intézményrendszert veszélyezteti,"
Pont ez a nagybetűs CÉL!!!
Elég volt az ereréves állami elnyomásból!

Szalay Miklós 2017.10.12. 09:07:29

A rövid válasz, hogy azért, mert állam és rendőrség, a szabadság velük járó korlátozása nélkül az erős elnyomná a gyengét. Persze az ezek is erős szervezetek, így rossz kezekben ugyanúgy képesek kihasználni a gyengét... Ehhez ajánlom a következőket:

Egy komoly kis összefoglaló az államról, legitimitásról, a hatalommal való visszaélésről, és hogy mit lehet ellene tenni:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid075

(A legfelső sor a kép tetején, "Állam". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Érdekes lehet továbbá a Demokrácia és diktatúra rész is.

Továbbá egy alapos elemző írás a szabadságról, korlátokról, szabadságvágyról:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid045

(A legfelső sor a kép tetején, "A szabadság motívuma". Doc és pdf.)

Ami meg a hadsereget, háborúl illeti, itt egy alapos kis összefoglaló a háborúról, arról, hogy a politikai konfliktusok kapcsán hogyan manipulálják a népet, és hogy mit lehet tenni egy békésebb világért:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid077

(A legfelső sor a kép tetején, "Politikai konfliktusok", doc, pdf.)

Klesk 2017.10.12. 09:08:31

@karandash: Ez olyan olyan tökéletes megfogalmazása volt a helyzetnek, hogy engedelmeddel el is mentem magamnak. Valóban: a rendőrautókra írt 'szolgálunk és védünk' szlogent a balek állampolgárok hajlamosak magukra venni, pedig a rendőrség a mindenkori kormányt szolgálja és védi.

Peetee 2017.10.12. 12:29:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Tetszene, ha sárgacsillagot rakhatnátok mindenkire, aki nem tesz nyilvánosan esküt a Fideszre, ugye?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.10.12. 13:04:01

@Peetee: Szerintem a zsidózókat most már nem a jobb, hanem a baloldalon kellene keresni:
Zsidózó szociáldemokrata kampány Ausztriában
Muzulmán munkáspárti polgármester Londonban
Muzulmán bevándorlók tömegesen szavaznak a balra Franciaországban

2017.10.12. 14:26:53

@megamovieboy: az iszlámizmusnak a baloldali etatizmus ágyaz meg nyugaton. A muszlim szapora és balra fog szavazni. Mint azt Londonban is láttuk.

2017.10.12. 14:30:46

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Irakban az amerikai állami erőszak következményeit látod, kombinálva a hagyományos mohamedánista arab kultúrával. Irakban is van állam, és az pont azt teszi, amit minden állam a világon: nem a népe érdekeit szolgálja, hanem l'art pour l'art, a saját fennmaradását, a politikai elit fennmaradását.

Peetee 2017.10.12. 15:18:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Örömkönnyek, örömtánc a Fidesz törzsszavazói körében. Ezen túlmenően nem sok. De az egyre vadabb és agresszíven fellépésből erre lehet következtetni. A nép hergelése, butítása elérte ezt a szintet sajnos.

2017.10.12. 15:35:52

"A biztonságról – avagy miért van szükség honvédségre, rendőrségre?"

Ezekre pont úgy semmi szükség, mint ahogy a Népszabadság előfizetésre se volt már évek óta szüksége a parasztnak, de lusta volt lemondani, megszokásból járatta a régi pártlapot.
Az állami erőszakszervezetekre sincs szükség, csak lelki szőranya egyeseknek, hogy befizetik az adót, aztán azt hiszik, hogy biztonságban vannak. És azt hiszik, ha több adót fizettet velük az állam, akkor még nagyobb lesz a biztonság és a jólét. Jólétbe adóztat mindenkit az állam.