Rorgosh Poliblog

Miért nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek?

avagy az osztogatás nem biztos. hogy segít

2018. június 27. - Rorgosh

Kijöttek az újabb adatok a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásáról és - vigyázat: spoiler! - a jövedelmi egyenlőtlenségek tovább nőttek a világban.

A kérdés az, hogy miért? Valóban a sokat szidott (és keveset gyakorolt) neoliberális gazdaságpolitika miatt? Vagy valami más állhat a háttérben?

A baloldali szerzők természetesen mindig azt a neoliberális gazdaságpolitikát okolják a különbségek növekedéséért, amit kb. két kézen megszámolható számú ország gyakorol. Ha ezek Kína, India, stb. lennének a dolog még érthető is lenne, de inkább kis lélekszámú országok gyakorolják egy-két nagyobb népességűvel (30-100 millió) egyetemben. Összesen nem él 300 millió ember olyan kormányzat hatalma alatt, amely ilyen politikát gyakorolna.

Persze más országok is visszafogták a jóléti kiadásaikat - jobbára a közvetlen államcsőd és ezzel párhuzamosan a lámpavas alkalmazásának elkerülése céljából. Esetleg, hogy stadionok épülhessenek. Ám a jóléti kiadások visszafogása nem teszi a politikát neoliberálissá. Inkább az teszi, ha az adott kormány eltakarítja a vállalkozások alapítása, fejlesztése és a szabad kereskedelem útjában álló adminisztratív akadályokat. A költségvetési egyensúlyra törekvés is inkább azért fontos, hogy kiszámítható legyen a gazdasági környezet és, hogy az állam ne vonja el a befektetési erőforrásokat a vállalkozások elől.

Persze ettől még a jóléti kiadások visszafogása eredményezheti a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedését, de az igazság az, hogy azok ott is nőnek, ahol nem nyúltak az ellátó rendszerhez.

Ráadásul a jövedelmi egyenlőtlenségek még az előtt újra nőni kezdtek, mielőtt egy rakás kormány a jóléti kiadások visszafogásába kezdett volna, sőt, egyes kormányzatok (pl. az USA) épp ebben az időszakban vezettek be jelentős társadalombiztosítási intézkedéseket (ami a hiány elszállásához, ennek következtében a költségvetési egyensúly felértékelődéséhez vezetett).

Ugyanakkor az időpont fontos. A jövedelmi egyenlőtlenségek akkor indultak újra növekedésnek, amikor berobbant az informatikai forradalom. Az egybeesés aligha véletlen, különös tekintettel arra, hogy a fejlett világban (ahova egyre kevésbé tartozunk) már nem elsősorban a vállalkozások tulajdonosai állnak a jövedelmi egyenlőtlenségek szerencsésebbik végén, hanem inkább speciális tudású szakemberek.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy most miért nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek, azt kell megértenünk, hogy korábban miért csökkentek. A XIX. századi "vad" kapitalizmus alapvetően felforgatta a jövedelmi viszonyokat, alapvetően öt csoportot teremtve.

Az egyik csoport a tulajdonosok - vagy még inkább a nagy befektetők - köre. Ők adták a tőkét (és gyakran az ötletet is) a vállalkozások alapításához. Mivel a XIX. század világát - részben épp az államok gyakori túlköltekezései és csődjei miatt - a tőkehiány jellemezte, ezért a gazdaság szűk keresztmetszetét a tőkések jelentették. Így persze a tőkések jövedelme sokkal gyorsabban növekedett, mint bárki másé. Ez viszont a tőke felhalmozódásához vezetett, így az idő előrehaladtával egyre kevésbé jelentett szűk keresztmetszetet a szükséges mennyiségű tőke és tőkés rendelkezésre állása. Ennek következtében egyre jellemzőbbé vált, hogy már csak az új alapító-tőkéseknek nőtt gyorsan a jövedelme, a tőkések szélesebb rétegeinek a jövedelme már csak lassan nőtt.

A második csoportot a vállalatvezetők jelentették, akik viszont ekkoriban még jobbára egybeestek az alapító tulajdonosokkal, tőkésekkel, csak az alapítók kiöregedése, halála után vették át a helyüket a professzionális menedzserek. Egy idő után - jó hosszú időre - egyre inkább ők váltak a sikeres vállalkozások szűk keresztmetszetévé, hiszen csak lassan épült ki a professzionális menedzserek képzése (az is leginkább azokban az országokban, ahol a hatalmon lévőknek nem volt alkalmuk akadályozni a potenciális kihívók képzését...) míg egymás után jöttek létre az újabb- és újabb nagyvállalatok és öregedtek, haltak ki azok vezetői. Ez természetesen jótékonyan hatott a menedzserek jövedelmére, pláne, hogy ha valakik, akkor ők jól tudtak alkudni... 

Ám a képzés beindulása végül megtette a magáét, a csúcsmenedzserek is egyre inkább rendelkezésre álltak, így a jövedelmük sem tudott már gyorsabban nőni mint másoké. 

Persze mit ér a gyár melósok nélkül, kérdezhetnénk. Nos, melósból, különösen szakképzetlen melósból bőven sokáig túlzó bőség volt, hála a demográfiai és az urbanizációs folyamatoknak, így aztán persze az ő jövedelmeik meglehetősen lassan növekedtek - bár még mindig magasabb volt, mint ahonnan jöttek. 

A melósok másik csoportját a szakmunkások alkották, akikből sokáig olyan komoly hiány volt, hogy egyszerűbb - és olcsóbb - volt bevezetni a futószalag termelést a helyettesítésükre. Még azzal együtt is, hogy az új futószalagokon a szakképzetlen melósok jóval több fizetést kaptak, mint máshol. Mégiscsak be kellett tanítani őket...

Ám a futószalagos termelés paradox módon inkább növelte a szakmunkások iránti igényt, mintsem csökkentette. Ennek több oka volt. Egyrészt a futószalagok, gépsorok karbantartása vagy épp gyártása ilyen embereket igényelt. Másrészt a futószalagos termelés végtermékei olcsóbbak voltak, mint a korábbi módszerekkel gyártott végtermékek, így többen engedhették meg a fogyasztásukat, így aztán többet kellett (és lehetett) belőlük gyártani. Így aztán több szakmunkásra lett szükség a még több betanított (szakképzetlen) munkás mellé. Mindezek következtében növekedni kezdett a szakmunkások bére, jövedelme, hosszú időre az ő jövedelmeik nőttek a leggyorsabban.

Ugyanakkor a betanított és a szakmunkás munkája nem állt és áll egymástól távol, az előbbiek meglehetősen magas hányada képezhető át némi befektetéssel az utóbbivá, ami sok vállalatnál bevett gyakorlatává vált a szakmunkásigényük kielégítése és a szakmunkások bérnövekedésének kordában tartása érdekében. Ugyanakkor a szakképzetlen munkaerő szakképzetté válása mérsékelte a munkaerő kínálatot a szakképzetlen munkaerő piacán, így aztán - különösen miután a demográfiai viszonyok változása leszűkítette az utánpótlásukat - váratlanul a szakképzetlen melósok is jó alkupozicióban találták magukat. Így aztán az ő jövedelmük is gyors növekedésnek indult, megindult a korábban tágra nyílt jövedelmi olló záródása.

Emlékszünk? Öt csoportot említettem, de eddig csak négyről (tulajdonosok, professzionális menedzserek, szakmunkások, betanított munkások) írtam. 

Nem véletlenül. Az ötödik csoport hosszú időn keresztül nem sok vizet zavart a jövedelmi egyenlőtlenségek terén. Ők a speciális szaktudású, magasan képzett és jobbára irodában dolgozó szakemberek. A XIX. és XX. század legnagyobb részében viszonylag kis számú ilyen szakember (néhány tucat Pierre Curie, Nicola Tesla kaliberű tudós, feltaláló) is ki tudta elégíteni a vállalkozások igényeit és a szükséges számú szakember képzését a nem túl kiépült főiskolai, egyetemi hálózat is meg tudta oldani. A jövedelmeik magasak, a szakmunkásokénál jóval magasabbak voltak, ám az meg sem közelítette a csúcsmenedzserekét.

Ám az informatikai ipar forradalmának kezdetén valami megváltozott. Valójában a változás már korábban elkezdődött, hiszen a nagy cégek tervező gárdái egyre nagyobbra és nagyobbra nőttek, sőt, már egyre több tudóst is felvettek ezekhez a cégekhez. Növekedett a kreativitás és a tudományos módszerek hazsnálatának értéke az iparban. Ennek is megvolt az oka. A korábbi "hőskorszakban" már néhány szabadalom, találmány is elegendő volt ahhoz, hogy a korábbiaknál észrevehetően jobb, magasabb minőségű terméket állítsanak elő. Ám a "hőskorszak" véget ért. A fogyasztók lenyűgözéséhez (vagyis, hogy egyáltalán észrevegyék a változást) egyre komolyabb és szisztematikusabb tervező munka kellett. Valamint az a képesség, hogy időnként teljesen újragondolják a termékeiket, legyen szó azok működéséről vagy puszta megjelenéséről.

Az új informatikai cégek ebben a környezetben zavarták fel az állóvizet. Nagyszámú, magasan képzett, gyakran kreatív képességekkel is rendelkező munkaerőre volt szükségük és a kedvező tőkekörnyezetnek köszönhetően meg is tudták azokat fizetni. Nekik ugyanis még inkább szükségük volt a teljes újragondolás képességére.

Ám az oktatási intézmények egyszerűen képtelennek bizonyultak elegendő számú megfelelően magas szinten képzett és kreatív szakembert képezni. A korábbi évszázad során ugyanis elkülönültek egymástól a természettudományos, a műszaki, a bölcsész és a művészeti képzések, olyannyira, hogy manapság sokan leszólják a bölcsészeket (én is estem már ebbe a hibába). Csakhogy a nagyvállalatoknak most olyan műszaki, informatikai szakemberekre van szüksége, akik nem csak műszaki, informatikai ismeretekkel, képességekkel rendelkeznek, hanem értik azok természettudományos alapjait és képesek szabadgondolkodóként gondolkodni.

További problémát jelent a bolonyai egyetemi rendszerben is továbbélő főiskola - egyetem (most BsC és MsC) szemlélet. A főiskolai (BsC) képzés során még mindig inkább a tudás és egyes szakmai képességek átadása dominál, nem ösztönzi igazán a tanulókat az önálló, független gondolkodásra. Ez az egyetemi (most a képzés MsC része), vagy sokszor inkább a PhD képzés feladata. Viszont így egyrészt a csak BsC képzésben részesülők kimaradnak a képzés eme egyre nélkülönezhetetlenebb részéből, másrészt a tanulók csak 21-22 éves korukban kezdenek olyan képzést kapni, ami a kreativitásukat fejleszti. Ekkor pedig sokuk már szellemileg nem elég rugalmas ehhez (túl sokat kellett addig magolni, ami nem igazán segíti a kreativitást), így ugyan jó mérnökök, informatikusok vagy egyébb szakemberek lesznek, de a legtöbben nem tudnak kreatív munkaköröket betölteni.

Mindez azt jelenti, hogy mindaddig állandósul a kreatív, magasan képzett munkaerő hiánya, amíg a képzés átalakulása képessé nem válik az igény újra kielégítésére. Ráadásul a szakmunkások és a betanított munkások párosával ellentétben csak korlátozott lehetőség van az igény a kevésbé képzettek továbbképzésével történő kielégítésére. Nemcsak arról van szó, hogy egy szakmunkásnak a manuális munkáról át kellene térnie irodai munkára. Egyszerűen új szemlélet, gondolkodásmód elsajátítását igényli. Ez nem lenne lehetetlen, hiszen az emberi agy rendkívül rugalmas, csak épp rendkívül sok időt igényel, és olyanoknak kellene átesni a képzésen, akik annyira már nem akarnak tanulni. Így az igényeket leginkább a fiatalokkal lehet kielégíteni.

Persze az agyelszívás helyileg segít, hiszen az adott ország vállalkozásainak ki lehet elégíteni az igényeit. Csakhogy a kapitalizmus az együttműködésről szól. Így aztán ugyan az egyik országban lesz elég kreatív és képzett munkaerő, de a kereskedelmi partnereknél viszont még nagyobb lesz a hiány. Ami persze ott veri fel ezen szakemberek jövedelmeit, ami segít az agyelszívás megállításában, visszafordításában. Így aztán a valóban fejlett országok között ilyen téren egyfajta egyensúly alakul ki, míg a közepesen fejletteknél eléggé komoly hiány. Csakhogy a közepesen fejlett és a fejletlen országok számosságuk és népességük ellenére képtelenek kielégíteni a fejlett országok igényeit, mivel egyrészt nem eléggé fejlett az oktatási rendszerük és a társadalmi berendezkedésük a megfelelő szaktudású szabadgondolkodók képzéséhez (a fejlett országoké képzési rendszere sem...).

Mindennek hatása többrétű. Egyrészt ha valamiből hiány van, annak az ára addig emelkedik, amíg az igény és a kínálat ki nem elégíti egymást. Ennek köszönhetően szökött (és szökik tovább) az egekbe ezen szakemberek jövedelme. Ám ez csak az első hatás.

A második hatás abból származik, hogy egyes vállalkozások igénye csak részben, vagy egyáltalán nem kerül kielégítésre (nem tudják megfizetni a kellő számú szakembert). Ez viszont azt jelenti, hogy ezen vállalkozások csak jóval kevésbé hatékonyan képesek működni és képtelenek kihasználni a többi munkavállalójuk munkaerejét. Így viszont kevesebb bevételre tesznek szert, és ennek megfelelően kevesebb bért is képesek fizetni. Vagyis míg a hiány szakemberek jövedelme gyorsan emelkedik, addig a betanított és szakmunkásoké, sőt, a nem hiányszakma munkakörben dolgozó magasan képzett munkavállalók jövedelme is csak lassan emelkedik, vagy épp stagnál.

Mit lehet tenni? - merülhet fel a kérdés. 

Felmerülhet természetesen, hogy a legmagasabb jövedelműek megadóztatásával visszaosszuk a jövedelmeket az alacsonyabb jövedelműeknek. Általában ez a baloldali szerzők javaslata. Ám ez a megoldás nem szűnteti meg, sőt, súlyosbítja az alapproblémát. A magasabb adók miatt ugyanis vagy kevésbé tud élni az ország az agyelszívással (vagy tud annak ellenálni), vagy - ha elég fejlett a gazdaság - akkor csupán annyi történik, hogy a vállalkozások csak még alacsonyabb szinten képesek kielégíteni a speciális szaktudású szakember igényüket, hiszen nekik a bruttót kell kifizetni, viszont a szakemberek munkaerőpiacán viszont a nettóval versenyeznek. Az adóemelés révén nekik csak többet kell kifizetni ugyanazon nettóhoz, így csak kevesebb embert képesek alkalmazni. Ha viszont a szükségletük alatt foglalkoztatnak speciális szaktudású szakembereket, akkor ismét beüt a gond: kevésbé tudják kiaknázni a többi, rendelkezésre álló munkavállalójuk munkaerejét. Így azt kevésbé is tudják megfizetni, így nem, vagy csak nagyon lassú ütemben emelik ezen munkavállalóik fizetését (vagy épp át is telepítik az üzemet olyan helyre, ahol jóval kevesebbet kell fizetni...).

A reális megoldás az alapprobléma, a speciális szaktudású szakemberhiány feloldása. Ehhez az oktatási rendszert kell átalakítani, kb. minden szinten. Már az általános iskolában is képességeket kell kialakítani és fejleszteni a kreativitást, folytatva ezt a középiskolában is. Az egyetmi képzés minden szintjén pedig már az önálló, kritikai és kreatív gondolkodásmód formálása kell, hogy a fókuszban legyen a szakmai ismeretek és képességek átadásán túl. Ennek keretében lényegében véve minden egyetemnek át kell alakulnia valamilyen kutatóintézetté is, hogy az ott tanulók valós kutatások során a valós tudományos módszerek alkalmazásával fejlesszék a saját képességeiket. Ilyen téren mindegy, hogy ehhez bonyolult fizikai-kémiai-biológiai laborok, vagy éppen hatalmas teljesítményű informatikai hálózat kellenek (ezt nyilván az egyetemi szak jellege határozza majd meg).

Ez nyilvánvalóan hatalmas beruházás, és elsőre talán nem is túl népszerű. Viszont ezen az úton egyrészt az országban alakulhatnak ki a saját valós (nem államilag bélelt) startup vállalkozásaink és multinacionális cégek is ide csábulhatnak a magasan képzett munkaerő foglalkoztatására. A módszer elterjedése után pedig enyhülne, majd megszűnne a speciális szaktudású szakemberek hiánya, így a többi munkavállaló munkaerejét is magasabb szinten lehetne felhasználni, ami őket hozná jobb alkupozicióba (hiszen így rájuk is nagyobb számban lenne szükség), ami a jövedelmeik gyorsabb emelkedését eredményezhetné.

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator2.blog.hu/api/trackback/id/tr4314063447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.27. 13:34:05

Mert ez a liberalizmus természetes: a gazdagok gazdagodnak, a szegények szegényednek.

Medgar 2018.06.27. 14:17:37

"Ugyanakkor a betanított és a szakmunkás munkája nem állt és áll egymástól távol, az előbbiek meglehetősen magas hányada képezhető át némi befektetéssel az utóbbivá,"

Na ezen felröhögtem. Dolgoztam betanított munkásokkal, a döntő többségüknek a napi rutin feladatok ellátása is megoldhatatlan problémát okozott.

Kivlov 2018.06.27. 14:21:31

Miért nőnek? "Mindenki a maga szerencséjének..."

Brix 2018.06.27. 14:24:39

@maxval balcán bircaman: Pontosabban: ez a kapitalizmus termèszete. A megoldás az lenne, ha minèl szèlesebb nèprètegek jutnának tőkès termelèsi eszközökhöz, ès a nagytőkèsek hatalmát korlátoznák. Ez azonban nem fog bekövetkezni , mert össze vannak fonódva ( ők maguk azok...) a politikai hatalommal..Olyan nemzetközi szabályozók kellenènek, amely megakadályoznák a globális tőke- ès információ-monopóliumok hatalmát, ilyen azonban soha nem lesz...Az átlagember túl buta, ès gyáva ahhoz, hogy bèkès forradalommal nekifogjon a vagyonszerzèshez- a nagytőkèsek ellenèben- pedig közös erővel sikerülne...A " piac törvènyei" valójában csak a kisemberre vonatkoznak , a globális nagytőkès rètegre nem. Ők a valódi èlősködők, adóelkerülők ,állami szubenciók kedvezmènyezettjei,kizsákmányolók...Le kellene rájuk csapni, a vagyonukat elkobozni ès a Gulágra küldeni őket!