Rorgosh Poliblog

A Brit parlamenti választás tapasztalatai.

2019. december 23. - Rorgosh

A múlt héten a britek ismét választást tartottak, amelynek eredménye változatos értelmezésekre ad lehetőséget. Jelen írásomban én is egy ilyen értelmezést kínálok.

Konzervatív siker. A választás egyik legnagyobb nyertese a konzervatív (tory) párt, élén Boris Johnsonnal. A siker fő okai az alábbiakra vezethetőek vissza:

  • Egyértelmű választási üzenet (Get the Brexit done). Az üzenet mindenki számára egyértelmű, jól érthető és igencsak alkalmas volt a meglévő szavazótábor aktivizálására, továbbá a leginkább brexitpárti szavazók más pártoktól történő átcsábítására.
  • Egyértelmű elköteleződés a választás fő témája tárgyában. A torykra szavazó választók tudhatták, hogy az általuk választott képviselők milyen értéket, véleményt vallanak erről a kérdésről, ami ismét elősegítette a saját szavazótábor aktivizálását, brexitpárti szavazók átcsábítását.
  • A szavazók Brexit kimerülése. A brexit témája már túlságosan régóta uralja a brit politikai közéletet, így a szavazók az ezt mihamarabb lezárni ígérő pártot támogatták.
  • A munkáspárt töketlenkedése. Erről majd a munkáspártnál írok.
  • A toryk relatív hitelessége. A választók szemszögéből egyértelműen úgy tűnhetett, hogy a konzervatív párt a népszavazás után valóban mindent megtett a brexit sikeres végrehajtása érdekében, képes volt kompromisszumos megállapodást kötni az EU27 tagjaival. Mindez arra utalt számukra, hogy a kormányfőről kialakult megosztó kép ellenére az – és parlament konzervatív képviselői – képesek a józan ész keretein belül kormányozni az országot és kezelni a brexit miatti kihívásokat.
  • A párt mély társadalmi beágyazottsága, így a brexit melletti kiállással együtt lényegében ki tudták szorítani a politikából a többi brexitpárti pártot.

Munkáspárti kudarc. A választás legfőbb vesztese a munkáspárt (labour), élén Jeremy Corbynnal. A bukás fő okai az alábbiakra vezethetőek vissza:

  • Az egyértelmű választási üzenet hiánya. Valószínű, hogy az átlag szavazónak fogalma sem volt arról, hogy mit is akar a munkáspárt. A rossznyelvek szerint a munkáspárt vezetésének sem. A munkáspárt ugyan kiadott egy programot, de az mindenre alkalmas volt, csak a választók mobilizálására nem.
  • Egyértelmű elköteleződés hiánya a választás fő témája tárgyában. A munkáspártnak három és fél év után sem sikerült egyértelmű álláspontot kialakítania arról a kérdésről, amely ezt a három és fél évet uralta. Ugyan a parlamentben sikeresen blokkolták eközben a kilépési megállapodás elfogadását, de továbbra sem volt egyértelmű, hogy azért nem mert csak közelebbi kapcsolatot akarnak az EU-val, vagy teljesen ellenzik a Brexitet. A hezitálás annyiban persze érthető, hogy a tradicionális munkáspárti körzetek pont brexitpártiak voltak, míg az újabb munkáspárti körzetek éppen ellenkezőleg, mereven ellenezték azt, csakhogy a töketlenkedés mindig rossz politika. Ha egy pártnak három és fél év nem elegendő, hogy egy bizonyos kérdésben kialakítson egy egyértelmű álláspontot és gyártson hozzá egy ideológiát, akkor azt a pártot a választók – a legelkötelezettebb mag kivételével – töketlen barmok gyülekezetének fogják tartani, akikre nemhogy a kormányzást, de egy postai kézbesítést sem bíznának rá. Mindez összességében véve nem tette lehetővé a választók mobilizásálást, ugyanakkor a párt beágyazottsága miatt legalább szavazatokat vont el más a brexit ellen kiálló pártoktól.
  • A szavazók Brexit kimerülése. A brexit témája már túlságosan régóta uralja a brit politikai közéletet, így a szavazók nem igazán akartak egy olyan pártot támogatni, ami csak elhúzza ezt a kínlódást – pláne nem egyértelmű célok nélkül.
  • A pártvezetés – különösen a pártelnök – teljes hiteltelensége. A pártelnök olyan témákat és javaslatokat húzott elő a kampány alatt, amelyeket a britek – nem minden alap nélkül – a kommunizmussal vonnak egy kalap alá. Márpedig a briteknél ez az ideológia nem népszerű és nem is hiszik el, hogy az országot ilyen ötletek mellett épeszűen lehetne kormányozni. Ehhez kell hozzávenni a Jeremy Corbyn brexitügyi pávatáncát, ami még Angela Merkel menekültügyi pávatáncát is képes volt felülmúlni, márpedig már azt a pávatáncot sem értékelték igazán a szavazók.
  • Belső megosztottság. A munkáspárt egy nagy, mélyen beágyazott párt, ezért is tudtak ennyi képviselői helyet szerezni. Ugyanakkor belülről még a toryknál is jobban megosztottak, nyilvánvalóan részben erre vezethető vissza az egyértelmű elköteleződés hiánya brexit ügyben. Ugyanakkor, míg hazánkban a lapok inkább a toryk belső problémáival foglalkoztak, addig a brit lapok nyilván a labour belső válságát is bemutatták – még hazánkban is megjelent a hír, hogy a képviselőik már kilépéssel zsarolták a pártvezért, ha az nem ígér be egy újabb brexit népszavazást – és annak belső konfliktusait kevésbé tekintették eredményre vezetőnek, mind a konzervatívok belső harcait.
  • Egyértelmű üzenetek a többi párt részéről. Az ír unionisták kivételével minden más párt egyértelműen állást foglalt brexit ügyileg, így sok potenciálisan munkáspárti választó oda szavazott, ahol egyértelműen az ő álláspontját képviselték brexit ügyileg.

Skót nemzeti párt sikere. A választás talán legnagyobb nyertese a skót nemzeti párt (SNP), amely a skóciai mandátumok 80%-át begyűjtötte. A siker fő okai az alábbiakra vezethetőek vissza:

  • Egyértelmű üzenet. A skótok már a népszavazásnál sem akartak brexitet, ráadásul a korábbi függetlenségi népszavazásnál is az EU tagság miatt nyertek a maradáspártiak. A párt egyértelműen erre fűzte fel a kampányát. Vagyis egyszerűen egy újabb népszavazást akarnak a függetlenségről. Az üzenet egyértelmű és népszerű volt, sikeresen aktivizálta a választókat és vonta el azokat a munkáspárttól.
  • Egyértelmű elköteleződés a választás fő témája tárgyában. Az SNP-re szavazók pontosan tudhatták, hogy mi a párt véleménye a brexitről, így aki nem akart az EU-n kívül lenni, az tudta, hogy hova tegye az X-et.
  • A skót választók becsapottság érzése. A skót választók korábban épp az EU tagság miatt szavaztak a függetlenség ellen, ehhez képest alig pár évvel később az ország mégis kilép az EU-ból. A skót narratíva szerint őket csúnyán becsapták, és már érzik magukban az erő sötét oldalának csábítását…
  • A munkáspárt töketlenkedése. Erről már írtam a munkáspártnál.
  • A párt erős hitelessége. Évek óta ugyanazt mondják, a függetlenség kérdésén túl pedig egy átlagos szociáldemokrata pártnak számítanak, szóval nem árulnak zsákbamacskát.
  • A párt mély társadalmi beágyazottsága. A skót nemzeti párt – mint területi párt – sikerrel kiépítette a maga társadalmi és szavazói bázisát, így a saját véleménye terén a torykhoz hasonlóan jól ki tudta szorítani a többi szereplőt az esélyesek köréből.

Liberális demokraták küszködése. A választás igazi „hogy is van ez?” pártja, a liberális demokraták (libdem) úgy tudott mandátumot veszíteni, hogy valójában növelte a támogatottságát (szavazatszámát). Ennek okai a következőkre vezethetőek vissza:

  • Egyértelmű üzenet. A STOP BREXIT éppolyan jól érthető, mint a toryk üzenete, így nyilvánvalóan alkalmas volt a választók mobilizálására. Ugyanakkor a szavazók átcsábítására később részletezett okok miatt már nem.
  • Egyértelmű elköteleződés a brexittel szemben, így természetesen mindenki tudhatta, hogy a libdem csapat mit akar, mi a voks következménye.
  • A szavazók Brexit kimerülése. Ez a hatás bizony a párt ellen dolgozott, hiszen jelentős megerősödésük a brexit téma további meghosszabbítását eredményezte volna a brit politikai közéletben, pedig ettől már mindenki szabadulni akart. Mindemellett más pártok is ellenezték a brexitet és néhányan jobban képesek voltak azt szavazatokra váltani.
  • A párt gyenge társadalmi beágyazottsága. A liberális demokraták egy jellegzetes neoliberális párt, amely legtöbb társához hasonlóan elfelejti elmagyarázni ezt a szabadságjogos témakört a választóknak, mi több, néhány klasszikus szabadságjog (közbiztonság, magántulajdon sérthetetlensége, stb.) hajlamos kimaradni a kommunikációjukból, túlságosan az új dolgokra fókuszálnak. Mindez persze nem tesz jót a párt ismertségének, az aktivistáik nehezen érik el a helyi közösség tagjait. Mindezek révén hiába népszerűek az általuk vallott eszmék, azok kapcsán más, jobban beágyazott pártok viszik el a gesztenyét.
  • Hitelességi problémák. Itt is a klasszikus neoliberális problémák jelennek meg. A párt hiába folytat többé-kevésbé konzisztens politikát, valahogy sosem tűnik igazán hitelesnek, főképp amiatt, mert egyszerűen valahogy nem a választók nyelvén kommunikálnak, elfeledkeznek a mindennapi szabadságjogokról az identitás politikához kapcsolódó szabadságjogok mellett. Ráadásul egy liberális párttól borzasztóan rosszul hangzik mindenféle többletadó bevezetésének ötlete…

Demokratikus Unió Párt (északír) visszaesése. Az önmaga lábonlövése igazi mestere az északír demokratikus unió párt (DUP), amelynek két képviselői helyet is sikerült elveszetnie, miközben a helyi fő ellenfele egy olyan párt, amelynek képviselői még soha nem ültek be a parlamentbe. Eme teljesítmény okai a következőekben foglalhatóak össze:

  • Idióta üzenet. A „get Northern Ireland moving again” üzenet nemcsak túl hosszú, de a megfejtése sem egyszerű. Gyanús, hogy az üzenet politikai viccek és mémek sorát szabadíthatta el (elolvasva nekem kb. tucatnyi lehetőség jutott eszembe), és ez rossz előjel a szavazók mozgósításakor. Mégis hova? Hogyan?
  • Egyértelmű elköteleződés a brexit mellett, mégis annak blokkolása. Észak Írország békéjét a nagypénteki egyezmény biztosítja és a brit kormány megpróbálta a lehetetlent: úgy kiléptetni az országot az EU-ból, hogy az egyezményt sem rúgja fel. Ehhez viszont elengedhetetlen egy vámhatár az országrész és az ország többi része között. A DUP-nak ebbe sikerült beleszállnia, így aztán miközben saját maga a kilépés támogatására biztatta a szavazókat a népszavazáson, végül saját maga akadályozta meg eddig a kilépést.
  • A szavazók Brexit kimerülése. Ez a hatás bizony a párt ellen dolgozott, hiszen blokkolásuk nélkül már idén tavasszal kint lehetett volna az ország az EU-ból, és a helyi szavazók helyesnek tartották ezt „jutalmazni”. Valójában a nagyobb visszaesés elkerülése csak annak köszönhető, hogy a párt jól beágyazott a társadalomba és a Sinn Féin még sosem ült be a londoni parlamentbe.
  • Hitelességi gondok. Brexitet kiáltani majd blokkolni azt nem épp a hitelesség bemutatásának legjobb receptje. Ráadásul a felmerülő kérdések miatt anno talán jobb lett volna mélyen hallgatni a kérdésről, vagy a maradás mellett kampányolni. A párt vezetői láthatóan elfelejtkeztek arról, hogy miért is kellett anno a nagypénteki egyezmény, no meg arról is, hogy azt végrehajtani némiképp bonyásabb lehet, ha az ország kilép az unióból.

Sinn Féin patthelyzete. A Sinn Féin ugyanolyan erős lett a parlamentben, mint a DUP, de ez csak relatív erősödés, új mandátumot nem sikerült szerezniük a következőek miatt:

  • Egyszerű, de félreérthető üzenet. A „Time for Unity” üzenet – különösen Észak Írországban – félreérthető. A Sinn Féin hívei ugyan tudják mit jelent, de mégsem mond semmit, hogy a párt most igazából mit is szeretne. Ezzel szavazókat mobilizálni, átcsalni nem lehetett.
  • Zavaros brexit ellenes elköteleződés. A párt ugyan hivatalosan brexit ellenes, ugyanakkor valahogy eurószkeptikus is, és különleges státuszt akar az országrésznek. Zavaros szemléletmódja miatt jelentős szerepe lehetett abban, hogy az országrész anno a brexit mellett szavazott, és csak a párt jó társadalmi beágyazottsága és a DUP még eszetlenebb politikája miatt nem kérik ezt rajta számon a választók – egyenlőre.
  • Távolmaradás politika. A Sinn Féin nem ül be a londoni parlamentbe, csak másoktól vesz el képviselői helyeket, ami persze konzisztens a saját szemléletével, de egyben azt is jelenti, hogy nem vesz részt az országrész sorsát befolyásoló döntésekben. A szavazók egyenlőre díjazzák ezt a viselkedést, de ez ettől függetlenül már elérte a lehetőségek határait.
  • A szavazók Brexit kimerülése. A választók immár szeretnének pontot tenni az ügy végére és ebben a Sinn Féin nem volt nagy segítség. Ismét igaz, hogy a jó társadalmi beágyazottság és az északír politika polarizálódása miatt egyenlőre ez nem járt szavazatvesztéssel, de szavazatokat sem sikerült szerezniük.

Brexit párt. A vesztesek. Az okok a következőek:

  • Az egész brexit balhét ők robbantották ki, ráadásul egy jó adag hazugsággal is megspékelték. Győztek, az ország kilép az EU-ból, de nem felejtették a hazugságokat.
  • A társadalmi beágyazódás hiánya. A brexit párt egy ügyre szerveződött és elfelejtett magának bázist kialakítani, aktivistákat toborozni, egyáltalán valami átlátható ideológiát kialakítani, amiből a brexit és az azt követő politika levezethető.
  • Hitelességi gondok: A Sinn Féin nem ül be a londoni parlamentbe. A Brexit párt beült az EU parlamentbe. No comment.

Összefoglalás. A brit szavazók láthatóan a szokásos dolgokat jutalmazták és büntették. Megjutalmazták azokat a pártokat, amelyek egyszerű és egyértelmű üzenettel és egyértelmű elköteleződéssel álltak elő. Jutalmazták az alapos háttérmunkát, a szavazói bázis tudatos kialakítását, a helyben elérhetőséget. Ugyanakkor láthatóan nem tudták értékelni a túlságosan szélsőséges programokat és a zavaros politikát, a túlságosan nyilvánvaló hazugságokat. Mindez azonban nem brit sajátosság, tehát ezekre lenne érdemes figyelnie a hazai pártoknak is. Legyen legfeljebb négyszavas, félreérthetetlen üzenetük. Érdemes a politikailag kényes kérdésekbe is beleállniuk. Legyenek egyértelműek és világosak a céljaik és azt magyarázzák is el azokat a választók részére. Erre legyenek helyi szervezeteik, amelyek a kampányidőszakon kívül is mutassanak életjelet. Kerüljék ellenben a politikai szélsőségeket és hosszabb távon is tartsanak ki az álláspontjuk mellett, a napi politikában is azt érvényesítsék. Érdemes kerülni a nagy ívű politikai hazugságokat is, azok ugyanis hamar visszahullanak a párt fejére.

 

Erdőpusztulás

Okok és lehetőségek

Az 444.hu-n egy cikk jelent meg a közép európai erdőpusztulásokról, természetesen a globális klímakatasztrófa jegyében.

Ám valóban a globális felmelegedés tehető felelős mindezért? És mit tehetünk?

A nyitott szemmel olvasó embernek (csukottal valamivel nehezebb) feltűnhetett, hogy elsősorban fenyvesek, az adott területen nem őshonos fafajok pusztulnak. Ez bizony árulkodó nyom, miképp az is, hogy ezek jellemzően monokultúrás erdők, vagyis egyetlen fafajból állnak.

Tovább

Tényleg annyira furcsa?

avagy gondolatok az infláció hiányáról

A minap érdekes cikk jelent meg a 444.hu-n. A cikk azzal a felvetéssel él, hogy minden megváltozott a világgazdaságban, hiszen az amerikai szövetségi jegybank (FED) annak ellenére csökkent kamatot, hogy növekszik a költségvetési hiány és mégsem jelentkezik infláció. Márpedig annak lennie kellene. Így aztán szépen minden döntéshozó menjen és dobja ki a közgazdasági tankönyveit, hiszen nem írják le jól a valóságot…

Tovább

Környezetvédelem és kapitalizmus

A minap olvastam egy cikket a 444.hu QBIT oldalán, ahol egy matematikus elemezte a környezetvédelmet és javaslatot tett arra a cikkben, hogy miképp lehetne érdekeltté tenni a vállalkozásokat a környezetvédelem terén és beépíteni a környezeti költségeket beépíteni az árakba.

A cikk alapvetően jó volt, mégis volt jónéhány problémám vele.

Tovább

Túlóratörvény és a megbúvó részletek

Avagy hol ment félre a kapitalizmus blog?

Be kell vallanom, lelkes olvasója vagyok a kapitalizmus blognak. Minthogy a blog csak kevéssé vádolható kormánypártisággal, ezért némiképp meglepett az, ami ott megjelent az országgyűlés által elfogadott túlóratörvényről.

A poszt szerzője szerint a törvény módosításával - hosszabb távon - jól járnak a munkavállalók, mert egyrészt kibővülnek a lehetőségeik (többet túlórázhatnak, ha akarnak), másrészt rákényszerülnek a saját érdekeik határozottabb képviseletére. A szerző okfejtése valójában logikus, és igaz is lenne, ha...

Ha ezt a törvényt nem hazánkban és nem úgy hozták volna meg, ahogy meghozták.

Mi is a probléma? Nos, az van bőven. Kezdjük azt, hogy a törvény nem csak a maximális túlóra mennyiségét változtatta meg, hanem azt, amikor azt el kell számolni és ki kell fizetni. Persze mindehhez a munkavállaló vagy a szakszervezet beleegyezése is kell. Elvileg ez lehetne szép, hiszen a szakszervezet simán mondhat nemet. Feltéve, hogy egyáltalán létezik, vagy van elegendő ereje a munkáltató jelentette nyomásnak ellenállni. Persze egy idő után lesz, csakhogy addigra sok helyen beépül majd a szerződésekbe a 400 óra és a 36 hónapos elszámolási ciklus. Akkor pedig majd a munkavállalók akarják majd módosítani a szerződést, ami persze nem túl kellemes, hiszen akkor erre, és mondjuk nem a fizetések emelésére kell, hogy fókuszáljanak.

Persze miért lenne gyenge a szakszervezet pozíciója? Nos, ugyan mindenki munkaerő-hiányról beszél, de ugyanaz a munkavállaló nagyon különböző jövedelemre tehet szert attól függően, hogy ki a munkaadója. Azok a munkaadók, akik most az adott szakmára vetítve magasabb fizetést adnak jó pozícióban vannak. Hiszen a magasabb fizetés miatt mindenképp tudják pótolni az évi +150 órán és a 3 éves elszámoláson problémázó munkavállalót. Így persze könnyen megtörhető a szakszervezet ellenállása.

Ehhez kapcsolódik, hogy a szerző feltételezi a tiszta versenyt. A tiszta versenyben a szereplők nem játszanak össze egymással, vagy azért mert ezt valamely hatóság megakadályozza, vagy azért mert túl sokan vannak ahhoz, hogy az összejátszás a gyakorlatban kivitelezhető legyen.

Csakhogy a hazai munkaerő piac egy picit más képet mutat. Az elmúlt évtizedekben minden egyes kormány lakhatás politikája a saját tulajdonú ingatlan megszerzésének elősegítésére irányult, miközben más szabályok miatt az albérletek árainak olyan méretűre nőttek, hogy az azonos vagy több, mint egy lakáshitel törlesztőrészlete. Ennek következtében viszont a hazai munkavállalók területileg sokszor kötöttek, vagyis csak egy nem túl nagy sugarú körben képesek és hajlandóak munkát vállalni. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a magas jövedelmet biztosító munkahelyek az országban egymástól jellegzetesen távol, általában a bejárási határt meghaladó távolságra esnek. Nem véletlenül. A betelepülő vállalkozások így elkerülhették, hogy jelentős bérversenyt generáljanak, mindamellett a munkaerő igényük kielégítése is egyszerűbb volt. Így viszont egy-egy régióban csak kevés számú igazán jól fizető munkahely van, így az összejátszás elkerülésének mennyiségi biztosítéka biztosan nem érvényesül. Már csak a hatósági biztosítékok vannak jelen, és itt sajnos fennáll az esélye, hogy azok "nemzetstratégiai érdekek" miatt nem fognak működésbe lépni...

További probléma a jogbiztonság. Az pártállás nélkül kijelenthető, hogy a törvény módosítását nem előzte meg sem társadalmi egyeztetés, sem társadalmi vita. Vagyis egy hirtelen, előre ki nem számítható változásról van szó. A blog szerzői rendre kiemelik, hogy milyen fontos a gazdasági szereplőknek a jogbiztonság. Nos, talán elfeledkeztek ennek kapcsán arról, hogy minden egyes munkavállaló gazdasági szereplő. Így bizony rájuk is igaz, hogy szeretik a jogbiztonságot, és annak magas szintje szükséges ahhoz, hogy maximalizálják a teljesítményüket. Ellenben, ha a fejük felett számukra kedvezőtlennek tekintett törvények születnek, nos, az igen kevéssé készteti őket arra, hogy többet fektessenek a munkájukba vagy a képességeik fejlesztésébe. Vagy épp más képességeket fejlesztenek. Például amelyekkel külföldön tudnak munkát vállalni.

Mindamellett a szerző is beleesik abba a hibába, amibe a törvény alkotói is beleestek: a munkaerőpiac rugalmasságát - vagy annak a hiányát - mennyiségi problémának látja. Holott ez a fajta rugalmasság - és inkább itt van az európai és amerikai piac közötti különbség - inkább minőségi kérdés. Hazánkban a munkaerő hiány nem azt jelenti, hogy nincs elég ember, hogy dolgozzon. Abból van hiány, aki azt a specifikus munkát elvégezné, amit a munkáltató el szeretne végezni. A hazai szabályozás (a legtöbb európai országhoz hasonlóan) nagyon erősen megköti azt, hogy milyen munkát milyen szakképzettséggel rendelkező munkavállaló végezhet, és emellett a munkahelyi belső képzéseknek sem biztosít tág teret. Vagyis szinte csak a külön erre specializálódott oktatásszervezők taníthatnak szakmákat, ráadásul mindezt úgy, hogy a rokonszakmák lényegében véve nem átjárhatóak. Mindezeken felül ezek a képzések nem egyszer indokolatlanul hosszúak, vagyis a munkáltatónak, ha egy meglévő munkavállalóját akarja átképezni, igencsak meg kell azt gondolnia. A munkavállaló hosszabb időre kiesik a munkából (vagy legalábbis nem fog 100%-ot nyújtani), a képzés költségei sem alacsonyak amelyek együtt magas pénzügyi kockázatokat jelentenek egy olyan országban, ahol bizony egy-egy ágazat újraszabályozása bármikor egy hét alatt megtörténhet...

Ezzel szemben az egyesült államokban jóval kevesebb szakképzettség megkötés van, a munkáltatók lényegében a munka közben képzik a munkavállalóikat. Így az adott munkavállaló szükség esetén könnyebben vált munkahelyet és szakmát (a legtöbb esetben nem kell előre megfelelnie a szakképesítés követelményeknek) így könnyeben elégíti ki a munkáltató munkaerő igényét. Lehetséges, hogy inkább ezt a fajta rugalmasságot kellene átvenni, átgondolni azt, hogy mely esetekben lehet és mely esetekben nem lehet eltekinteni a szakképzettség követelményektől, illetve azt, hogy a munkáltatók milyen rendszerben valósíthatják meg a munkahelyi szakképzést oly módon, hogy eközben a termelési hatékonyságuk is megmaradhasson.

Ám talán a legfontosabb, amit a szerző nem vett észre: az állam szerepe. Nem arról van szó, hogy félnénk a piacoktól. Persze van, aki fél, de messze nem annyian, mint gondolnánk. Inkább arról van szó, hogy az államnak van egy olyan funkciója, hogy kikényszeríti a tisztességes piaci viselkedést. Nem valamiféle pénzügyi kiegyenlítésről van szó, hanem arról, hogy olyan környezetet teremt, ahol mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. A törvény módosítása ugyanakkor visszaélésekre adhat lehetőséget. Hiszen a munkaidő keretet a "kollektív szerződés rendelkezése szerint" (szó szerinti idézet) 36 hónapos ciklusban kell elszámolni. Ami lehetőséget teremt arra, hogy addig a munkáltatók egy - nem túl erkölcsös - része ne fizesse ki azt, majd hirtelen átadja a vállalkozását egy hajléktalannak és ő maga pedig lelépjen. Így viszont valójában összesen egy fél évnyi bérrel is elmaradhat - vagyis ennyivel olcsóbban vállalhat el valamit - ami bizony igencsak érezhető különbség. Ráadásul a kiürített kasszájú cégnek nem lesz elég vagyona a munkavállalók elmaradt bérének kifizetésére. Természetesen ez nem egy normális viselkedés, ám mivel a hazai szabályozás kiskapui lehetőséget teremtenek rá, és emellett anyagilag a tisztességtelen viselkedés megéri, így az ilyen viselkedés elég gyakori lehet ahhoz, hogy érezhető társadalmi - gazdasági károkat okozzon. Nem véletlen, hogy a legtöbb helyen rövidebb az elszámolási ciklus, így ugyanis az ilyen visszaélések kivitelezése - a szükséges kapcsolatok kiépítésének időigénye miatt - lényegesen nehezebbé válik és kevésbé is éri meg. Az alacsonyabb esetszám miatt pedig a nyomozati hatóságoknak esélye van utánamenni az egyes eseteknek és bíróság elé invitálni az elkövetőket.

Nem arról van szó, hogy a vállalkozók gonoszak lennének. A legtöbbjük nyilván a továbbiakban is tisztességes lesz. Ugyanakkor megeshet, hogy olyanokkal is versenyezniük kell majd, akik velük ellentétben nem azok, és akik épp a saját tisztességtelenségük miatt elviszik előlük a szerződéseket. Így viszont a legjobb szándékuk ellenére is el kell majd gondolkodniuk azon, hogy maguk is rálépjenek erre az útra, esetleg kivonuljanak az üzletből, vagy épp az államot ejtsék fogságba a számukra kedvező piaci feltételek megteremtése érdekében.

Persze felmerülhet, hogy németországban is sok esetben több éves elszámolású a munkaidő keret. Ez igaz, viszont teljesen más a környezet. Egyrészt lényegesen nehezebb (drágább) elbocsájtani egy munkavállalót, így a több éves elszámolási ciklus ott arra ad lehetőséget, hogy a munkáltatók megtartsák a munkavállalóikat abban az időszakban, amikor épp nincs azokra szükség. Hazánkban azonban jóval olcsóbb az elbocsájtás, így a többéves elszámolás lehetőségének munkahely védő hatása is lényegesen szerényebb lesz. Mindamellett a német állam szabályozása is más, jobb lehetőségeik vannak az esetleges visszaélések kiszűrésére, így a visszaélésekre kevesebb lehetőség van. A vállalkozások könnyebb indítása és bérlakásos lakhatási struktúra miatt az azonos szakmákban dolgozók bére kiegyenlítettebb, így ha a munkavállalók elkezdenek gyanakodni, könnyebben lépnek le attól a munkaadótól, aki esetleg szeretne visszaélni egy kicsit a jogszabályok nyújtotta lehetőségekkel. Vagyis csupán minden más.

Mit tanít ez számunkra? Azt, hogy minden szabályzót a teljes komplexitásában kell nézni, mert azok nem egymagukban, a levegőben lógnak. Ugyanaz a szabály az egyik helyen - az adott környezetben - a szabadság kiteljesítését jelenti, míg a másik helyen - immár más környezetben - éppen inkább a korlátozását eredményezheti vagy épp visszaélésekre teremthet lehetőséget.

És egy kis extra: Az EU-s szabályozás, amely a munkaidőt szabályozza, a munkavállalók egészségének védelméről szól. Igen a munkaidő bizony eléggé konkrét munkaegészségügyi - munkabiztonsági kérdés. A munkahelyi balesetek igen magas hányadában szerepet játszik a fáradtság, ráadásul az nem csak a bekövetkezés valószínűségét növeli, hanem a súlyosságát is fokozhatja. Beszélhetne erről a tavaly munkabalesetben meghalt 79 munkavállaló. Ja nem, mert meghaltak. Így nem mondhatják el, hogy hetek óta folyamatosan túlóráztak és a fáradtság felfalta a balesetet távoltartó utolsó védelmi vonalukat: az éberségüket.

Persze többnyire nem ennyire súlyos a helyzet. Inkább a munkahelyi megbetegedések a jellemzőek. A munkavállalók általában ki vannak téve különféle ártalmaknak. A megfelelő munkaszervezéssel és védőeszközökkel a munkaidő alatt összegyűlő ártalmak alatta maradnak annak, amit a munkavállaló képes kipihenni, regenerálni. Ám ha több időt tölt a munkahelyén, akkor több ideig van kitéve az ártalmaknak, így azok már átléphetik azt a határt, amit a szervezet csak több pihenéssel, vagy egyáltalán nem tud helyreállítani. Ráadásul a pihenőidő is csökken, vagyis még ha a munkáltató a hosszabb munkaidőt figyelembe véve is alakította ki az ártalmak elleni védelmet, akkor is megeshet, hogy a szervezetnek nem lesz elegendő ideje a regenerálódásra...

Fenyegetőző szolgáltató

Ha igénybe veszünk egy szolgáltatást, általában arra számítunk, hogy a szolgáltató - legyen az egy kávézó, fodrász vagy épp a MÁV - igyekszik jól tenni a dolgát. Ha ez valamiért mégsem sikerül neki, akkor legalább udvariasan viselkedik, netán némi kompenzációt ajánl fel, nem pedig fenyegetőzik. De abszurdisztánban már más világot élünk.

Tovább

Miért nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek?

avagy az osztogatás nem biztos. hogy segít

Kijöttek az újabb adatok a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásáról és - vigyázat: spoiler! - a jövedelmi egyenlőtlenségek tovább nőttek a világban.

A kérdés az, hogy miért? Valóban a sokat szidott (és keveset gyakorolt) neoliberális gazdaságpolitika miatt? Vagy valami más állhat a háttérben?

Tovább

Választási katasztrófa után II.

az se baj, ha tényleg jobb

Az előző részben azt elemeztem, hogy miért nem jutott el az ellenzék üzenete a választókhoz, így azok nem tudhatták meg, hogy miért is lenne jobb az ellenzék jelöltje képviselőnek vagy épp kormányfőnek, mint a Fideszé vagy Orbán Viktor.

Ám az se baj, ha a választó a kommunikáció után tényleg úgy érzi, hogy az ellenzéki jelölt alkalmasabb. Ilyen téren pedig óriásit hibázott az ellenzék. Vegyük sorba mindazon toposzokat, amelyek hatékonyan riasztották el a választókat az ellenzéki jelöltek támogatásától:

Tovább

Választási katasztrófa után I.

avagy hogy ment félre minden (kommunikáció)

Április 8-án eldőlt: marad a jelenlegi kormány, nagyobb parlamenti felhatalmazással, mint korábban. Elemzések születnek az okokról és az ellenzék képviselői egymást hibáztatják a kudarcért.

Bár másokat hibáztatni mindig egyszerűbb, de érdemes átnézni, hogy az ellenzék oldaláról hol mentek félre a dolgok. Jelen írásomban keveset foglalkozom majd a kormánymédia túlsúlyáról - bár nyilván alapvető szerepet játszott a kormány sikerében - hiszen ez ismert volt a választások előtt is. Egy feladat, amelyet meg kellett volna, hogy oldjanak az ellenzéki pártok, ha valós eséllyel akartak versenybe szálni a hatalomért.

Forrás: http://northamarillonow.co/wp2/?p=24610

Tovább

Miért rossz tulajdonos, gazda az állam?

Avagy a politikusokat másféle haszon érdekli.

Előző bejegyzésem egy fontos kérdéssel zárult. Betöltheti-e az állam a tulajdonos szerepét a tengerek fenntartható használatának biztosítása érdekében?

Ehhez azt kell megvizsgálnunk, hogy mit is várunk el a tulajdonostól. A tulajdonostól tulajdonképpen csak annyit várunk el, hogy jó gazda módjára viselkedjen, vagyis maximalizálni akarja a tulajdonából - az előző cikkben ez a tengeri terület/halászhely - származó jövedelmét, illetve gyarapítsa annak forgalmi értékét. Az összes többi (szabályok bevezetése, kizárólagos használat kikötése, bérleti díj szedése és beruházások végrehajtása) ebből következik.

Tovább