A "modern" baloldal általános és szinte elengedhetetlen toposza a feltétel nélküli alapjövedelem. Bár az utóbbi hetekben kevesebb írás jelent meg a témáról - inkább a korrupciós botrányok sora viszi a híreket - azonban a téma, az ötlet nem dobva lett, csupán háttérbe szorult az aktuálpolitika hatására. Nos, legalább az idei humorfesztivál sem marad el érdeklődés hiányában :)

Ez azonban kiválló alkalom, hogy egy kicsit foglalkozzunk az alapjövedelem mögötti kísérletekkel, melyekre oly lelkesen hivatkoznak az ötlet támogatói. 

Nem voltam rest, utána olvastam az eddigi kísérleteknek, és azok természetesen valóban mind pozitív eredménnyel jártak – legalábbis a basicincome.org szerint mindenképp. Itt abba is hagyhatnám az írást, amiért nem teszem, az nem más, mint maguk a kísérletek. Azok ugyanis úgy voltak kialakítva, hogy eleve sikerre voltak ítélve, az elvárt eredménytől történő bárminemű eltérés komolyan ütközött volna a klasszikus közgazdaságtan tanaival. Amelyek amúgy nem támogatnak ilyen konstrukciókat.

Hogy megértsük ezt, röviden leírom a Namíbiai kísérletet, mert a mintapéldája annak, hogy miképp kell előre láthatóan pozitív eredményű kísérletet lefolytatni.

1. Vegyünk egy szegény országot (Namíbia) és annak is egy a világtól eldugott kisvárosát (Otjivero), hogy a program alacsony költséggel végrehajtható legyen.
2. Vegyünk külső önkéntes finanszírozókat, akik még véletlenül sem azonosak a támogatottakkal.
3. A program időbeni hossza legyen előre láthatóan korlátozott (jelen esetben 2 év).
4. Adj az adott vidéken érezhető, de azért a normális jövedelemforrásokat felváltani nem képes alapjövedelmet. (Az első évben havi 12, a második évben havi 10 dollárt. A helyiek jövedelme kb. 25-50 dollár havonta).
5. Küldj a helyszínre nem is annyira független szemlélőket, akik alkalmasint többet tesznek, mint odaadják a pénzt és utána figyelnek. Például tanácsokat adnak, korrepetálnak, stb…

A végeredmény egyértelmű: fellendül a gazdaság, javul a táplálkozás, csökken a lakossági adósságállomány és még valamivel több időt is töltenek a fiatalok a tanulással és bevándorol a helyre egy rakás olyan ember, aki korábban máshol élt.

De mi is történt valójában? Nos, először is, egy hamis kísérlet. Hamis, hiszen az alapjövedelem forrása nem a helyi gazdasági tevékenységekre kivetett adó volt, hanem teljesen kívülről származott (leginkább a német protestáns egyház, a német kormány és néhány namíbiai magánszemély önkéntes adakozása). Vagyis az alapjövedelemmel szemben megfogalmazott kritikákban megfogalmazott hatások meg sem jelenhettek, hiszen nem növekedtek a helyben érvényes adók.

Ezek a hatások már csak azért sem jelenhettek meg, mert a kísérlet korlátozott idejű volt, vagyis a helyiek szokásaiba, viselkedésébe be sem épülhetett a feltétel nélkül megkapott jövedelem. Sőt az ismert hossz miatt inkább egy olyan ideiglenes hatás volt, amely egyszerűen lehetőséget adott a helyieknek arra, hogy egyrészt megengedhessék magunknak a jobb táplálkozást, másrészt visszafizessék a hiteleik egy részét (pláne, ha ezt esetleg még javasolták is a „megfigyelők” – avagy gondolkodj: már csak 8 hónap van hátra, aztán mi megyünk, én a helyedben még most fizetném vissza az adósságaimat, amíg van miből…).

Ráadásul a havi támogatás azért nem volt annyira egetverően bőkezű, abból bizony még Namíbiában is felkopik az ember álla, ha nincs mellette más jövedelme. Ezt a jövedelemforrást már csak azért sem adja fel az ember, mert ugye két év után véget ér a jóvilág, és akkor már nem biztos, hogy újra felveszik az embert. Pláne, hogy egy rakás bevándorló is jött, akik nem kapnak az alapjövedelemből (ahhoz előbb 12 hónapot kell helyben élniük) és ők bizony szívesen elvállalnak minden melót. Meg hát ugye a meló alapvetően mezőgazdasági természetű, esélyes, hogy a jóember a saját mikroparcelláját művelgeti.

Persze azért az ember többet költ, ami felpörgeti a gazdaságot. Pláne, ha egy többmilliós ország 1200 lelkes kisvárosában zajlik a kísérlet, így a többlet pénzt simán felszívja a gazdaság, nem vált ki inflációt (legalábbis nem több a szokásosnál).

Az igazság az, hogy a kísérlet tökéletesen bemutatta, hogy milyen hatással jár egy kis terület rövid idejű gazdasági támogatása, pláne, ha ahhoz még korrupció sem társul. Sokmillió ember önkéntes és nem annyira önkéntes (a német kormány az adófizetők pénzét adta bele) adománya valóban alkalmas arra, hogy 1200 ember életét jobbá tegye. Ez nem túl meglepő.

Más lett volna persze az eredmény, ha valamilyen formában kivetnek a közösségre összesen havi 12000 (fejenként 10) dollár értékű adót. Nem nehéz megjósolni, hogy mi történt volna: a lakosság vagy tiltakozott volna és lefújják a programot, vagy ha azt nem lehet, akkor szépen lelép onnan mindenki, vagy ha nem is mindenki, akkor legalábbis az, aki máshol is tud jövedelmet szerezni. Először a több alkalmazottat foglalkoztató munkaadók, majd egymás után a helyi egyéni vállalkozók is – hiszen nyilván rájuk testálták volna át az elmenekülő vállalkozások miatti kieső adóbevételeket. A végeredmény pedig az lett volna, hogy a kísérlet végére a helyben maradtak szegényebbek és alultápláltabbak lettek volna, mint valaha.

És ez a baj a nagy szociális programokkal. A legtöbb – ha épeszű az elosztása és csak korlátozott idejű – önmagában valóban segítene azokon, akiknek szánják, csakhogy mindegyikhez kell valaki, aki ezt finanszírozza. Ám a finanszírozás nem népszerű, az adófizetés egy olyan dolog, amit mindenki szeretné, ha más tenne meg. Éppen ezért a programokhoz szükséges adóztatás visszafogja a gazdaságot, illetve az részben áttelepülhet kevésbé adóztatott helyekre. A fejlett világnak az a „szerencséje”, hogy az adó messze nem az egyetlen ösztönző, és a fejlett világ fejlett intézményrendszere, szakképzett munkaereje sok ágazatban fontosabb, mint az adó, ráadásul a gazdasági érdekcsoportok a legtöbb esetben képesek megakadályozni a működésüket már veszélyeztető adószint kialakulását. Ami attól még visszafogja a növekedést és gátolja az alacsonyabb jövedelműek felemelkedését.

Éppen ezért a baloldalnak – ha valóban segíteni akar a rászorulókon – akkor inkább azon kellene elgondolkodnia, hogy egyrészt miképp könnyítse meg a vállalkozások alapítását és működését, másrészt hogyan segítse a szakképzetleneket a szükséges szaktudás és munkatapasztalat megszerzésében és miképp tehetné könnyebbé az önkéntes karitatív szervezetek működését a váratlanul jelentkező krízishelyzetek kezelésére.