A múlt héten a britek ismét választást tartottak, amelynek eredménye változatos értelmezésekre ad lehetőséget. Jelen írásomban én is egy ilyen értelmezést kínálok.

Konzervatív siker. A választás egyik legnagyobb nyertese a konzervatív (tory) párt, élén Boris Johnsonnal. A siker fő okai az alábbiakra vezethetőek vissza:

• Egyértelmű választási üzenet (Get the Brexit done). Az üzenet mindenki számára egyértelmű, jól érthető és igencsak alkalmas volt a meglévő szavazótábor aktivizálására, továbbá a leginkább brexitpárti szavazók más pártoktól történő átcsábítására.
• Egyértelmű elköteleződés a választás fő témája tárgyában. A torykra szavazó választók tudhatták, hogy az általuk választott képviselők milyen értéket, véleményt vallanak erről a kérdésről, ami ismét elősegítette a saját szavazótábor aktivizálását, brexitpárti szavazók átcsábítását.
• A szavazók Brexit kimerülése. A brexit témája már túlságosan régóta uralja a brit politikai közéletet, így a szavazók az ezt mihamarabb lezárni ígérő pártot támogatták.
• A munkáspárt töketlenkedése. Erről majd a munkáspártnál írok.
• A toryk relatív hitelessége. A választók szemszögéből egyértelműen úgy tűnhetett, hogy a konzervatív párt a népszavazás után valóban mindent megtett a brexit sikeres végrehajtása érdekében, képes volt kompromisszumos megállapodást kötni az EU27 tagjaival. Mindez arra utalt számukra, hogy a kormányfőről kialakult megosztó kép ellenére az – és parlament konzervatív képviselői – képesek a józan ész keretein belül kormányozni az országot és kezelni a brexit miatti kihívásokat.
• A párt mély társadalmi beágyazottsága, így a brexit melletti kiállással együtt lényegében ki tudták szorítani a politikából a többi brexitpárti pártot.

Munkáspárti kudarc. A választás legfőbb vesztese a munkáspárt (labour), élén Jeremy Corbynnal. A bukás fő okai az alábbiakra vezethetőek vissza:

• Az egyértelmű választási üzenet hiánya. Valószínű, hogy az átlag szavazónak fogalma sem volt arról, hogy mit is akar a munkáspárt. A rossznyelvek szerint a munkáspárt vezetésének sem. A munkáspárt ugyan kiadott egy programot, de az mindenre alkalmas volt, csak a választók mobilizálására nem.
• Egyértelmű elköteleződés hiánya a választás fő témája tárgyában. A munkáspártnak három és fél év után sem sikerült egyértelmű álláspontot kialakítania arról a kérdésről, amely ezt a három és fél évet uralta. Ugyan a parlamentben sikeresen blokkolták eközben a kilépési megállapodás elfogadását, de továbbra sem volt egyértelmű, hogy azért nem mert csak közelebbi kapcsolatot akarnak az EU-val, vagy teljesen ellenzik a Brexitet. A hezitálás annyiban persze érthető, hogy a tradicionális munkáspárti körzetek pont brexitpártiak voltak, míg az újabb munkáspárti körzetek éppen ellenkezőleg, mereven ellenezték azt, csakhogy a töketlenkedés mindig rossz politika. Ha egy pártnak három és fél év nem elegendő, hogy egy bizonyos kérdésben kialakítson egy egyértelmű álláspontot és gyártson hozzá egy ideológiát, akkor azt a pártot a választók – a legelkötelezettebb mag kivételével – töketlen barmok gyülekezetének fogják tartani, akikre nemhogy a kormányzást, de egy postai kézbesítést sem bíznának rá. Mindez összességében véve nem tette lehetővé a választók mobilizásálást, ugyanakkor a párt beágyazottsága miatt legalább szavazatokat vont el más a brexit ellen kiálló pártoktól.
• A szavazók Brexit kimerülése. A brexit témája már túlságosan régóta uralja a brit politikai közéletet, így a szavazók nem igazán akartak egy olyan pártot támogatni, ami csak elhúzza ezt a kínlódást – pláne nem egyértelmű célok nélkül.
• A pártvezetés – különösen a pártelnök – teljes hiteltelensége. A pártelnök olyan témákat és javaslatokat húzott elő a kampány alatt, amelyeket a britek – nem minden alap nélkül – a kommunizmussal vonnak egy kalap alá. Márpedig a briteknél ez az ideológia nem népszerű és nem is hiszik el, hogy az országot ilyen ötletek mellett épeszűen lehetne kormányozni. Ehhez kell hozzávenni a Jeremy Corbyn brexitügyi pávatáncát, ami még Angela Merkel menekültügyi pávatáncát is képes volt felülmúlni, márpedig már azt a pávatáncot sem értékelték igazán a szavazók.
• Belső megosztottság. A munkáspárt egy nagy, mélyen beágyazott párt, ezért is tudtak ennyi képviselői helyet szerezni. Ugyanakkor belülről még a toryknál is jobban megosztottak, nyilvánvalóan részben erre vezethető vissza az egyértelmű elköteleződés hiánya brexit ügyben. Ugyanakkor, míg hazánkban a lapok inkább a toryk belső problémáival foglalkoztak, addig a brit lapok nyilván a labour belső válságát is bemutatták – még hazánkban is megjelent a hír, hogy a képviselőik már kilépéssel zsarolták a pártvezért, ha az nem ígér be egy újabb brexit népszavazást – és annak belső konfliktusait kevésbé tekintették eredményre vezetőnek, mind a konzervatívok belső harcait.
• Egyértelmű üzenetek a többi párt részéről. Az ír unionisták kivételével minden más párt egyértelműen állást foglalt brexit ügyileg, így sok potenciálisan munkáspárti választó oda szavazott, ahol egyértelműen az ő álláspontját képviselték brexit ügyileg.

Skót nemzeti párt sikere. A választás talán legnagyobb nyertese a skót nemzeti párt (SNP), amely a skóciai mandátumok 80%-át begyűjtötte. A siker fő okai az alábbiakra vezethetőek vissza:

• Egyértelmű üzenet. A skótok már a népszavazásnál sem akartak brexitet, ráadásul a korábbi függetlenségi népszavazásnál is az EU tagság miatt nyertek a maradáspártiak. A párt egyértelműen erre fűzte fel a kampányát. Vagyis egyszerűen egy újabb népszavazást akarnak a függetlenségről. Az üzenet egyértelmű és népszerű volt, sikeresen aktivizálta a választókat és vonta el azokat a munkáspárttól.
• Egyértelmű elköteleződés a választás fő témája tárgyában. Az SNP-re szavazók pontosan tudhatták, hogy mi a párt véleménye a brexitről, így aki nem akart az EU-n kívül lenni, az tudta, hogy hova tegye az X-et.
• A skót választók becsapottság érzése. A skót választók korábban épp az EU tagság miatt szavaztak a függetlenség ellen, ehhez képest alig pár évvel később az ország mégis kilép az EU-ból. A skót narratíva szerint őket csúnyán becsapták, és már érzik magukban az erő sötét oldalának csábítását…
• A munkáspárt töketlenkedése. Erről már írtam a munkáspártnál.
• A párt erős hitelessége. Évek óta ugyanazt mondják, a függetlenség kérdésén túl pedig egy átlagos szociáldemokrata pártnak számítanak, szóval nem árulnak zsákbamacskát.
• A párt mély társadalmi beágyazottsága. A skót nemzeti párt – mint területi párt – sikerrel kiépítette a maga társadalmi és szavazói bázisát, így a saját véleménye terén a torykhoz hasonlóan jól ki tudta szorítani a többi szereplőt az esélyesek köréből.

Liberális demokraták küszködése. A választás igazi „hogy is van ez?” pártja, a liberális demokraták (libdem) úgy tudott mandátumot veszíteni, hogy valójában növelte a támogatottságát (szavazatszámát). Ennek okai a következőkre vezethetőek vissza:

• Egyértelmű üzenet. A STOP BREXIT éppolyan jól érthető, mint a toryk üzenete, így nyilvánvalóan alkalmas volt a választók mobilizálására. Ugyanakkor a szavazók átcsábítására később részletezett okok miatt már nem.
• Egyértelmű elköteleződés a brexittel szemben, így természetesen mindenki tudhatta, hogy a libdem csapat mit akar, mi a voks következménye.
• A szavazók Brexit kimerülése. Ez a hatás bizony a párt ellen dolgozott, hiszen jelentős megerősödésük a brexit téma további meghosszabbítását eredményezte volna a brit politikai közéletben, pedig ettől már mindenki szabadulni akart. Mindemellett más pártok is ellenezték a brexitet és néhányan jobban képesek voltak azt szavazatokra váltani.
• A párt gyenge társadalmi beágyazottsága. A liberális demokraták egy jellegzetes neoliberális párt, amely legtöbb társához hasonlóan elfelejti elmagyarázni ezt a szabadságjogos témakört a választóknak, mi több, néhány klasszikus szabadságjog (közbiztonság, magántulajdon sérthetetlensége, stb.) hajlamos kimaradni a kommunikációjukból, túlságosan az új dolgokra fókuszálnak. Mindez persze nem tesz jót a párt ismertségének, az aktivistáik nehezen érik el a helyi közösség tagjait. Mindezek révén hiába népszerűek az általuk vallott eszmék, azok kapcsán más, jobban beágyazott pártok viszik el a gesztenyét.
• Hitelességi problémák. Itt is a klasszikus neoliberális problémák jelennek meg. A párt hiába folytat többé-kevésbé konzisztens politikát, valahogy sosem tűnik igazán hitelesnek, főképp amiatt, mert egyszerűen valahogy nem a választók nyelvén kommunikálnak, elfeledkeznek a mindennapi szabadságjogokról az identitás politikához kapcsolódó szabadságjogok mellett. Ráadásul egy liberális párttól borzasztóan rosszul hangzik mindenféle többletadó bevezetésének ötlete…

Demokratikus Unió Párt (északír) visszaesése. Az önmaga lábonlövése igazi mestere az északír demokratikus unió párt (DUP), amelynek két képviselői helyet is sikerült elveszetnie, miközben a helyi fő ellenfele egy olyan párt, amelynek képviselői még soha nem ültek be a parlamentbe. Eme teljesítmény okai a következőekben foglalhatóak össze:

• Idióta üzenet. A „get Northern Ireland moving again” üzenet nemcsak túl hosszú, de a megfejtése sem egyszerű. Gyanús, hogy az üzenet politikai viccek és mémek sorát szabadíthatta el (elolvasva nekem kb. tucatnyi lehetőség jutott eszembe), és ez rossz előjel a szavazók mozgósításakor. Mégis hova? Hogyan?
• Egyértelmű elköteleződés a brexit mellett, mégis annak blokkolása. Észak Írország békéjét a nagypénteki egyezmény biztosítja és a brit kormány megpróbálta a lehetetlent: úgy kiléptetni az országot az EU-ból, hogy az egyezményt sem rúgja fel. Ehhez viszont elengedhetetlen egy vámhatár az országrész és az ország többi része között. A DUP-nak ebbe sikerült beleszállnia, így aztán miközben saját maga a kilépés támogatására biztatta a szavazókat a népszavazáson, végül saját maga akadályozta meg eddig a kilépést.
• A szavazók Brexit kimerülése. Ez a hatás bizony a párt ellen dolgozott, hiszen blokkolásuk nélkül már idén tavasszal kint lehetett volna az ország az EU-ból, és a helyi szavazók helyesnek tartották ezt „jutalmazni”. Valójában a nagyobb visszaesés elkerülése csak annak köszönhető, hogy a párt jól beágyazott a társadalomba és a Sinn Féin még sosem ült be a londoni parlamentbe.
• Hitelességi gondok. Brexitet kiáltani majd blokkolni azt nem épp a hitelesség bemutatásának legjobb receptje. Ráadásul a felmerülő kérdések miatt anno talán jobb lett volna mélyen hallgatni a kérdésről, vagy a maradás mellett kampányolni. A párt vezetői láthatóan elfelejtkeztek arról, hogy miért is kellett anno a nagypénteki egyezmény, no meg arról is, hogy azt végrehajtani némiképp bonyásabb lehet, ha az ország kilép az unióból.

Sinn Féin patthelyzete. A Sinn Féin ugyanolyan erős lett a parlamentben, mint a DUP, de ez csak relatív erősödés, új mandátumot nem sikerült szerezniük a következőek miatt:

• Egyszerű, de félreérthető üzenet. A „Time for Unity” üzenet – különösen Észak Írországban – félreérthető. A Sinn Féin hívei ugyan tudják mit jelent, de mégsem mond semmit, hogy a párt most igazából mit is szeretne. Ezzel szavazókat mobilizálni, átcsalni nem lehetett.
• Zavaros brexit ellenes elköteleződés. A párt ugyan hivatalosan brexit ellenes, ugyanakkor valahogy eurószkeptikus is, és különleges státuszt akar az országrésznek. Zavaros szemléletmódja miatt jelentős szerepe lehetett abban, hogy az országrész anno a brexit mellett szavazott, és csak a párt jó társadalmi beágyazottsága és a DUP még eszetlenebb politikája miatt nem kérik ezt rajta számon a választók – egyenlőre.
• Távolmaradás politika. A Sinn Féin nem ül be a londoni parlamentbe, csak másoktól vesz el képviselői helyeket, ami persze konzisztens a saját szemléletével, de egyben azt is jelenti, hogy nem vesz részt az országrész sorsát befolyásoló döntésekben. A szavazók egyenlőre díjazzák ezt a viselkedést, de ez ettől függetlenül már elérte a lehetőségek határait.
• A szavazók Brexit kimerülése. A választók immár szeretnének pontot tenni az ügy végére és ebben a Sinn Féin nem volt nagy segítség. Ismét igaz, hogy a jó társadalmi beágyazottság és az északír politika polarizálódása miatt egyenlőre ez nem járt szavazatvesztéssel, de szavazatokat sem sikerült szerezniük.

Brexit párt. A vesztesek. Az okok a következőek:

• Az egész brexit balhét ők robbantották ki, ráadásul egy jó adag hazugsággal is megspékelték. Győztek, az ország kilép az EU-ból, de nem felejtették a hazugságokat.
• A társadalmi beágyazódás hiánya. A brexit párt egy ügyre szerveződött és elfelejtett magának bázist kialakítani, aktivistákat toborozni, egyáltalán valami átlátható ideológiát kialakítani, amiből a brexit és az azt követő politika levezethető.
• Hitelességi gondok: A Sinn Féin nem ül be a londoni parlamentbe. A Brexit párt beült az EU parlamentbe. No comment.

Összefoglalás. A brit szavazók láthatóan a szokásos dolgokat jutalmazták és büntették. Megjutalmazták azokat a pártokat, amelyek egyszerű és egyértelmű üzenettel és egyértelmű elköteleződéssel álltak elő. Jutalmazták az alapos háttérmunkát, a szavazói bázis tudatos kialakítását, a helyben elérhetőséget. Ugyanakkor láthatóan nem tudták értékelni a túlságosan szélsőséges programokat és a zavaros politikát, a túlságosan nyilvánvaló hazugságokat. Mindez azonban nem brit sajátosság, tehát ezekre lenne érdemes figyelnie a hazai pártoknak is. Legyen legfeljebb négyszavas, félreérthetetlen üzenetük. Érdemes a politikailag kényes kérdésekbe is beleállniuk. Legyenek egyértelműek és világosak a céljaik és azt magyarázzák is el azokat a választók részére. Erre legyenek helyi szervezeteik, amelyek a kampányidőszakon kívül is mutassanak életjelet. Kerüljék ellenben a politikai szélsőségeket és hosszabb távon is tartsanak ki az álláspontjuk mellett, a napi politikában is azt érvényesítsék. Érdemes kerülni a nagy ívű politikai hazugságokat is, azok ugyanis hamar visszahullanak a párt fejére.