Rorgosh Poliblog

Rorgosh Poliblog

Túlóratörvény és a megbúvó részletek

Avagy hol ment félre a kapitalizmus blog?

2018. december 17. - Rorgosh

Be kell vallanom, lelkes olvasója vagyok a kapitalizmus blognak. Minthogy a blog csak kevéssé vádolható kormánypártisággal, ezért némiképp meglepett az, ami ott megjelent az országgyűlés által elfogadott túlóratörvényről.

A poszt szerzője szerint a törvény módosításával - hosszabb távon - jól járnak a munkavállalók, mert egyrészt kibővülnek a lehetőségeik (többet túlórázhatnak, ha akarnak), másrészt rákényszerülnek a saját érdekeik határozottabb képviseletére. A szerző okfejtése valójában logikus, és igaz is lenne, ha...

Ha ezt a törvényt nem hazánkban és nem úgy hozták volna meg, ahogy meghozták.

Mi is a probléma? Nos, az van bőven. Kezdjük azt, hogy a törvény nem csak a maximális túlóra mennyiségét változtatta meg, hanem azt, amikor azt el kell számolni és ki kell fizetni. Persze mindehhez a munkavállaló vagy a szakszervezet beleegyezése is kell. Elvileg ez lehetne szép, hiszen a szakszervezet simán mondhat nemet. Feltéve, hogy egyáltalán létezik, vagy van elegendő ereje a munkáltató jelentette nyomásnak ellenállni. Persze egy idő után lesz, csakhogy addigra sok helyen beépül majd a szerződésekbe a 400 óra és a 36 hónapos elszámolási ciklus. Akkor pedig majd a munkavállalók akarják majd módosítani a szerződést, ami persze nem túl kellemes, hiszen akkor erre, és mondjuk nem a fizetések emelésére kell, hogy fókuszáljanak.

Persze miért lenne gyenge a szakszervezet pozíciója? Nos, ugyan mindenki munkaerő-hiányról beszél, de ugyanaz a munkavállaló nagyon különböző jövedelemre tehet szert attól függően, hogy ki a munkaadója. Azok a munkaadók, akik most az adott szakmára vetítve magasabb fizetést adnak jó pozícióban vannak. Hiszen a magasabb fizetés miatt mindenképp tudják pótolni az évi +150 órán és a 3 éves elszámoláson problémázó munkavállalót. Így persze könnyen megtörhető a szakszervezet ellenállása.

Ehhez kapcsolódik, hogy a szerző feltételezi a tiszta versenyt. A tiszta versenyben a szereplők nem játszanak össze egymással, vagy azért mert ezt valamely hatóság megakadályozza, vagy azért mert túl sokan vannak ahhoz, hogy az összejátszás a gyakorlatban kivitelezhető legyen.

Csakhogy a hazai munkaerő piac egy picit más képet mutat. Az elmúlt évtizedekben minden egyes kormány lakhatás politikája a saját tulajdonú ingatlan megszerzésének elősegítésére irányult, miközben más szabályok miatt az albérletek árainak olyan méretűre nőttek, hogy az azonos vagy több, mint egy lakáshitel törlesztőrészlete. Ennek következtében viszont a hazai munkavállalók területileg sokszor kötöttek, vagyis csak egy nem túl nagy sugarú körben képesek és hajlandóak munkát vállalni. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a magas jövedelmet biztosító munkahelyek az országban egymástól jellegzetesen távol, általában a bejárási határt meghaladó távolságra esnek. Nem véletlenül. A betelepülő vállalkozások így elkerülhették, hogy jelentős bérversenyt generáljanak, mindamellett a munkaerő igényük kielégítése is egyszerűbb volt. Így viszont egy-egy régióban csak kevés számú igazán jól fizető munkahely van, így az összejátszás elkerülésének mennyiségi biztosítéka biztosan nem érvényesül. Már csak a hatósági biztosítékok vannak jelen, és itt sajnos fennáll az esélye, hogy azok "nemzetstratégiai érdekek" miatt nem fognak működésbe lépni...

További probléma a jogbiztonság. Az pártállás nélkül kijelenthető, hogy a törvény módosítását nem előzte meg sem társadalmi egyeztetés, sem társadalmi vita. Vagyis egy hirtelen, előre ki nem számítható változásról van szó. A blog szerzői rendre kiemelik, hogy milyen fontos a gazdasági szereplőknek a jogbiztonság. Nos, talán elfeledkeztek ennek kapcsán arról, hogy minden egyes munkavállaló gazdasági szereplő. Így bizony rájuk is igaz, hogy szeretik a jogbiztonságot, és annak magas szintje szükséges ahhoz, hogy maximalizálják a teljesítményüket. Ellenben, ha a fejük felett számukra kedvezőtlennek tekintett törvények születnek, nos, az igen kevéssé készteti őket arra, hogy többet fektessenek a munkájukba vagy a képességeik fejlesztésébe. Vagy épp más képességeket fejlesztenek. Például amelyekkel külföldön tudnak munkát vállalni.

Mindamellett a szerző is beleesik abba a hibába, amibe a törvény alkotói is beleestek: a munkaerőpiac rugalmasságát - vagy annak a hiányát - mennyiségi problémának látja. Holott ez a fajta rugalmasság - és inkább itt van az európai és amerikai piac közötti különbség - inkább minőségi kérdés. Hazánkban a munkaerő hiány nem azt jelenti, hogy nincs elég ember, hogy dolgozzon. Abból van hiány, aki azt a specifikus munkát elvégezné, amit a munkáltató el szeretne végezni. A hazai szabályozás (a legtöbb európai országhoz hasonlóan) nagyon erősen megköti azt, hogy milyen munkát milyen szakképzettséggel rendelkező munkavállaló végezhet, és emellett a munkahelyi belső képzéseknek sem biztosít tág teret. Vagyis szinte csak a külön erre specializálódott oktatásszervezők taníthatnak szakmákat, ráadásul mindezt úgy, hogy a rokonszakmák lényegében véve nem átjárhatóak. Mindezeken felül ezek a képzések nem egyszer indokolatlanul hosszúak, vagyis a munkáltatónak, ha egy meglévő munkavállalóját akarja átképezni, igencsak meg kell azt gondolnia. A munkavállaló hosszabb időre kiesik a munkából (vagy legalábbis nem fog 100%-ot nyújtani), a képzés költségei sem alacsonyak amelyek együtt magas pénzügyi kockázatokat jelentenek egy olyan országban, ahol bizony egy-egy ágazat újraszabályozása bármikor egy hét alatt megtörténhet...

Ezzel szemben az egyesült államokban jóval kevesebb szakképzettség megkötés van, a munkáltatók lényegében a munka közben képzik a munkavállalóikat. Így az adott munkavállaló szükség esetén könnyebben vált munkahelyet és szakmát (a legtöbb esetben nem kell előre megfelelnie a szakképesítés követelményeknek) így könnyeben elégíti ki a munkáltató munkaerő igényét. Lehetséges, hogy inkább ezt a fajta rugalmasságot kellene átvenni, átgondolni azt, hogy mely esetekben lehet és mely esetekben nem lehet eltekinteni a szakképzettség követelményektől, illetve azt, hogy a munkáltatók milyen rendszerben valósíthatják meg a munkahelyi szakképzést oly módon, hogy eközben a termelési hatékonyságuk is megmaradhasson.

Ám talán a legfontosabb, amit a szerző nem vett észre: az állam szerepe. Nem arról van szó, hogy félnénk a piacoktól. Persze van, aki fél, de messze nem annyian, mint gondolnánk. Inkább arról van szó, hogy az államnak van egy olyan funkciója, hogy kikényszeríti a tisztességes piaci viselkedést. Nem valamiféle pénzügyi kiegyenlítésről van szó, hanem arról, hogy olyan környezetet teremt, ahol mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. A törvény módosítása ugyanakkor visszaélésekre adhat lehetőséget. Hiszen a munkaidő keretet a "kollektív szerződés rendelkezése szerint" (szó szerinti idézet) 36 hónapos ciklusban kell elszámolni. Ami lehetőséget teremt arra, hogy addig a munkáltatók egy - nem túl erkölcsös - része ne fizesse ki azt, majd hirtelen átadja a vállalkozását egy hajléktalannak és ő maga pedig lelépjen. Így viszont valójában összesen egy fél évnyi bérrel is elmaradhat - vagyis ennyivel olcsóbban vállalhat el valamit - ami bizony igencsak érezhető különbség. Ráadásul a kiürített kasszájú cégnek nem lesz elég vagyona a munkavállalók elmaradt bérének kifizetésére. Természetesen ez nem egy normális viselkedés, ám mivel a hazai szabályozás kiskapui lehetőséget teremtenek rá, és emellett anyagilag a tisztességtelen viselkedés megéri, így az ilyen viselkedés elég gyakori lehet ahhoz, hogy érezhető társadalmi - gazdasági károkat okozzon. Nem véletlen, hogy a legtöbb helyen rövidebb az elszámolási ciklus, így ugyanis az ilyen visszaélések kivitelezése - a szükséges kapcsolatok kiépítésének időigénye miatt - lényegesen nehezebbé válik és kevésbé is éri meg. Az alacsonyabb esetszám miatt pedig a nyomozati hatóságoknak esélye van utánamenni az egyes eseteknek és bíróság elé invitálni az elkövetőket.

Nem arról van szó, hogy a vállalkozók gonoszak lennének. A legtöbbjük nyilván a továbbiakban is tisztességes lesz. Ugyanakkor megeshet, hogy olyanokkal is versenyezniük kell majd, akik velük ellentétben nem azok, és akik épp a saját tisztességtelenségük miatt elviszik előlük a szerződéseket. Így viszont a legjobb szándékuk ellenére is el kell majd gondolkodniuk azon, hogy maguk is rálépjenek erre az útra, esetleg kivonuljanak az üzletből, vagy épp az államot ejtsék fogságba a számukra kedvező piaci feltételek megteremtése érdekében.

Persze felmerülhet, hogy németországban is sok esetben több éves elszámolású a munkaidő keret. Ez igaz, viszont teljesen más a környezet. Egyrészt lényegesen nehezebb (drágább) elbocsájtani egy munkavállalót, így a több éves elszámolási ciklus ott arra ad lehetőséget, hogy a munkáltatók megtartsák a munkavállalóikat abban az időszakban, amikor épp nincs azokra szükség. Hazánkban azonban jóval olcsóbb az elbocsájtás, így a többéves elszámolás lehetőségének munkahely védő hatása is lényegesen szerényebb lesz. Mindamellett a német állam szabályozása is más, jobb lehetőségeik vannak az esetleges visszaélések kiszűrésére, így a visszaélésekre kevesebb lehetőség van. A vállalkozások könnyebb indítása és bérlakásos lakhatási struktúra miatt az azonos szakmákban dolgozók bére kiegyenlítettebb, így ha a munkavállalók elkezdenek gyanakodni, könnyebben lépnek le attól a munkaadótól, aki esetleg szeretne visszaélni egy kicsit a jogszabályok nyújtotta lehetőségekkel. Vagyis csupán minden más.

Mit tanít ez számunkra? Azt, hogy minden szabályzót a teljes komplexitásában kell nézni, mert azok nem egymagukban, a levegőben lógnak. Ugyanaz a szabály az egyik helyen - az adott környezetben - a szabadság kiteljesítését jelenti, míg a másik helyen - immár más környezetben - éppen inkább a korlátozását eredményezheti vagy épp visszaélésekre teremthet lehetőséget.

És egy kis extra: Az EU-s szabályozás, amely a munkaidőt szabályozza, a munkavállalók egészségének védelméről szól. Igen a munkaidő bizony eléggé konkrét munkaegészségügyi - munkabiztonsági kérdés. A munkahelyi balesetek igen magas hányadában szerepet játszik a fáradtság, ráadásul az nem csak a bekövetkezés valószínűségét növeli, hanem a súlyosságát is fokozhatja. Beszélhetne erről a tavaly munkabalesetben meghalt 79 munkavállaló. Ja nem, mert meghaltak. Így nem mondhatják el, hogy hetek óta folyamatosan túlóráztak és a fáradtság felfalta a balesetet távoltartó utolsó védelmi vonalukat: az éberségüket.

Persze többnyire nem ennyire súlyos a helyzet. Inkább a munkahelyi megbetegedések a jellemzőek. A munkavállalók általában ki vannak téve különféle ártalmaknak. A megfelelő munkaszervezéssel és védőeszközökkel a munkaidő alatt összegyűlő ártalmak alatta maradnak annak, amit a munkavállaló képes kipihenni, regenerálni. Ám ha több időt tölt a munkahelyén, akkor több ideig van kitéve az ártalmaknak, így azok már átléphetik azt a határt, amit a szervezet csak több pihenéssel, vagy egyáltalán nem tud helyreállítani. Ráadásul a pihenőidő is csökken, vagyis még ha a munkáltató a hosszabb munkaidőt figyelembe véve is alakította ki az ártalmak elleni védelmet, akkor is megeshet, hogy a szervezetnek nem lesz elegendő ideje a regenerálódásra...

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator2.blog.hu/api/trackback/id/tr7714492164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.18. 09:15:12

Alapvetően rossz a túlóra. Sőt az 5-napos munkahét is.

De jobb valami rosszat szabályozzni, mint feketén hagyni.

bpbp78 2018.12.18. 10:11:54

@maxval balcán bircaman: eddig is szabályozva volt. EZ a törvény miben más a megemelt túlóraszám és a munkaidőkeret 36 hónapra növelésén túl? HA igazán pörögne a gazdaság, akkor nálunk is munkaidő csökkentésről tárgyalnának, ahogy a "rohadó" nyugaton is teszik, de nálunk rohadtul nem ez a helyzet...

nemecsekerno_007 2018.12.18. 10:21:00

"Ha ezt a törvényt nem hazánkban és nem úgy hozták volna meg, ahogy meghozták."
Gyerekek itt bármi történik, vagy annak az ellenkezője akkor is GeciOrbán. De önállóbbak lesznek az emberek, akkor is GeciOrbán...

konrada 2018.12.18. 10:46:03

"nem csak a maximális túlóra mennyiségét változtatta meg, hanem azt, amikor azt el kell számolni és ki kell fizetni."

Ezt viszont be kéne linkelni, vagy szó szerint bemásolni, mert - valószínűleg figyelmetlenségem miatt - nem olvastam.

efi 2018.12.18. 15:24:23

@konrada:
Pedig a csapból is ez folyik: lehetséges a 36 órás munkaidőkeret is.

Rorgosh 2018.12.18. 17:03:51

@konrada: A törvény szerint:

2. §
Az Mt. 94. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(3) A munkaidőkeret tartama, ha ezt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos
okok indokolják, kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb harminchat hónap.”

Rorgosh 2018.12.18. 17:07:41

@nemecsekerno_007: Ez a blog nem a geciorbánozásról szól. Talán nem voltam egyértelmű, de nem az a probléma, ha az állam visszább lép a szabályozásban, hanem az, hogy egyrészt a jogalkotás kiskapuit kihasználva nem volt a kérdésről társadalmi vita, másrészt az, hogy a hazai gazdasági - ,unkaerőpiaci környezet több más szabályozás miatt nem igazán valós szabad piac. Vagyis nem feltétlenül képesek a piaci mechanizmusok ellensúlyozni, egyénre szabni a megváltozott szabályozást.

nemecsekerno_007 2018.12.18. 17:33:40

@Rorgosh: Akkor nem szóltam....

- egyébként jobb lenne megvárni, hogy működik a törvény a gyakorlatban
- a munkapiaci szabályozást meg úgy kell átalakítani, hogy a piaci mechanizmusok ellensúlyozni tudják a megváltozott szabályozást
- valszeg azonban ehhez már a nagy rendszerehez is hozzá kell nyúlni: nyugdíj, egészségügy.... és olyan módon ami nem igazán népszerű, az egyéni felelősségvállalás irányába....
- ezt amúgy akár európai szinten is....

2018.12.22. 16:13:25

Az eddigiek fényében minden ok megvan a gyanakvásra, mert a napok alatt átvert, egyeztetés nélküli képviselői indítványok eddig azért születtek, hogy
- ellophassák;
- kiszúrjanak valakivel;
- költségvetési forrásokat takarítsanak meg, hogy aztán ellophassák ;
- erősítsék a hatalmukat vagy megszüntessék a hatalom további erősítését gátló akadályokat.

Külön pikáns, hogy ezt a törvényt olyanok találták ki és szavazták meg, akik életükben egy percet nem dolgoztak olyan körülmények között, mint az érintettek. Másrészt a volt besúgók és komcsi újságírók vezette ,csőcselékező, olvashatatlan propagandamédiájukban még nekik áll feljebb, hogy miért nem értik meg a jó szándékot.
süti beállítások módosítása