A németországi választások ismét előhozták a német gazdaság kérdéseit - legalábbbis az index cikkében, amely szerint a kínaiak, amerikaiak és a britek finanszírozzák Angela Merkel újraválasztását.
A cikk inkább persze a német belpolitikáról szól, ám az alapállása meglehetősen egyszerű. A német gazdasági modell fenntarthatatlan, jajj, jajjajj, nagy a baj.
Fenntarthatatlan, mert a GDP 8-9-át teszi ki a külkereskedelmi többlet, mert a lakosság jövedelmei valamivel lassabban növekednek mint agazdaság egésze, meg amúgy is milyen már, hogy a csúnya németek szétexportálják a világot. Ebből baj lesz, mi már előre szóltunk.
Pedig tényleg szóltak, a bal oldali szerzők már több, mint egy évtizede ekézik a német gazdasági modellt, annak végét jósolva. Ami csak nem akar eljönni. Olyannyira nem, hogy a közben lezajlott világgazdasági válságból a német gazdaság megerősödve került ki, nem pedig meggyengülve, ahogy amúgy az index gazdasági cikkeit szerzője által javasolt módszereket követő országok.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, azt kell feltennünk, hogy miért épp a német gazdaság rendelkezik jelentős külkereskedelmi többlettel, miért épp a német gazdaságban növekedett meg az utóbbi másfél évtizedben a mikro- és kisvállalkozások száma.
A masszív külkereskedelmi többlet oka nem az, hogy a német kormány egyszerűen csak így döntött és széttámogatja az exportágazatokat, és nem is az, hogy mesterségesen gyengén tartja a nemzeti valuta árfolyamát. Az utóbbi nincs is nemzeti kézen, és az Európai Központi Bank - amúgy tényleg az újabbkori német hagyományokat követve - az árstabilitást tartja szem előtt, nem pedig az exportágazatok támogatását.
A gazdasági siker oka, hogy a vásárlók - mind a lakossági, mind a vállalati fogyasztók - szívesebben fogyasztanak német termékeket, mint másokat. Ám ennek is van oka. Ez az ok, pedig nem más, mint a német termékek jobb ár-érték aránya. Ez részben abból adódik, hogy a fizetések kicsivel lassabban nőnek, mint a gazdasági teljesítmény. A másik ok viszont az, hogy németországban kevesebb adminisztratív akadálya van új vállalkozások létrehozásának, a meglévő szereplő termékváltásainak.
A német gazdaság ugyanis már bő másfél évtizede egyderegulációs cikluson esik túl. A kétezres évek elején ugyanis - épp a magas munkanélküliség kezelése érdekében - elkezdték felülvizsgálni a gazdasági szabályzókat, és azok egy részét egyszerűen megszűntették vagy enyhítették. Egyben egyszerűsítették a vállalkozások állami adminisztrációját is. Ez vezetett a vállalkozások számának megnövekedéséhez, amely egyrészt fokozatosan felszívta a munkanélküliek tömegét (több millió embert), másrészt rugalmasabbá tette a gazdaság szerkezetét, így egy-egy vállalkozás bajba kerülése, visszaesése már kevésbé érintette a gazdaság egészét. Ahelyett, hogy szélmalomharcot vívtak volna a robotizáció terjedése ellen, inkább átképezték a munkájukat vesztetteket ezzel segítve azok újbóli elhelyezkedését. Akik így összességében többet kerestek, mint a korábbi, megszűnt munkahelyükön.
Ugyanakkor a dereguláció hatására megnőhetett a válallkozások profitrátája. Ez persze baloldali szemmel nagy baj, ám valójában nagyon is sokat segített a munkanélkülieken. Ehhez azt kell megértenünk, hogy a gazdaság különböző ágazataiban igen különböző a profitráta. Egyes ágazatokban már 4-5% is jónak számít, más ágazatokban pedig akár 100% feletti értéket is felvehet. Ha az állami szabályozás lecsökkenti a profitrátát, akkor egyes ágazatokban ez azt eredményezheti, hogy a szereplőknek jobban megéri a kapacitásokat áttelepíteni olyan helyekre, ahol alacsonyabbak a bérek. Ha ellenben az állami szabályozás a gazdasági szereplőkre hagyja a béralkut, akkor ez azt jelenti, hogy az alacsony profitrátájú ágazatok külföldre településére akkor kerül sor, amikor az adott ágazat szereplőinek már nehézséget kezd okozni a munkaerő igényük kielégítése. Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatás folyamatosan tud bővülni addig a szintig, amikor már lényegében mindenkinek van munkája (csak egy minimális, "technikai" munkanélküliség marad fenn, vagyis lényegében véve a csak épp állást váltók és a munkaerő piacra frissen belépettek nem rendelkeznek munkával). Eddig a pontig viszont a bérek csak igen lassan nőnek, hiszen a munkaadók közel bármikor tudnak új munkavállalókat felvenni a bérük miatt távozók helyére.
Csakhogy ez egy önmagát feloldó állapot. A magas foglalkoztatás kialakulásával a munkaadók már nem férnek szabadon hozzá a munkaerőhöz, így azok, akiknek az ületi modellje megengedi a magasabb bérek kifizetését (pl. magas a profitráta, vagy a magasabb költségeket rá tudják terhelni a fogyasztókra) azok magasabb fizetést kezdenek ígérni (és kifizetni) a munkaválallók magukhoz csábítása érdekében. A többi vállalkozás pedig válaszút elé kerül: vagy maguk is megemelik valamelyest a fizetéseket a munkavállalóik megtartása érdekében, vagy technológiát váltanak és elbocsájtják a feleslegessé váló munkaerőt vagy máshová települnek és elbocsájtják a bezárt üzem munkaválallóit. Azt, hogy ki mit választ lényegében a profitráta határozza meg. A magasabb profitrátával rendelkezők megemelik a fizetést a termelés folyamatos fenntartása érdekében, míg ahol alacsony a ráta, azok vagy technológiát váltanak vagy legalább részben kitelepülnek. Eközben azonban a munkaválallók bére egy ideig gyorsan nő, egészen addig, amíg az újra megnövekvő munkanélküliség miatt a már újra szabadon hoozzáférnek a munkaerőhöz a vállakozások.
Annak, hogy egyenlőre nem látjuk ennek a megugrásnak a jeleit a német gazdaságban igen egyszerű. Egyszerűen csak mostanra szívták fel a szabad munkaerőt a vállalkozások, és ezt a folyamatot alaposan lelassította két tényező. Egyrészt a lezajlott gazdasági válság, ami egy időre megnövelte a munkanélküliséget. Másrészt az, hogy a német gazdaság viszonylag hatékonyan képes a többi országból - elsősorban az EU-n belülről - munkaerőt felszívni. Vagyis a német gazdaság a többi eu-s országban bőven rendelkezik munkaerő tartalékkal, akiket már kisebb hazai béremelésekkel is képesek magukhoz vonzani (mellékesen nem egyszer olcsóbban, mint amit a német munkaválallóknak fizetnek). Ez egyben azt is jelenti, hogy eme megugrásra csak akkor kerülhet sor, amikor a német válallkozások a többlet munkaerő igényüket már nem tudják a többi uniós országból kielégíteni (pl. az ott is megnövekvő bérek, a megfelelő nyelvtudással és mozgási hajlandósággal rendelkező munkaerő elfogyása következtében).
Ám ez önmagában nem magyarázza a masszív külkereskedelmi többletet. Attól, hogy a német cégek hatékonyabban termelnek és exportálnak és csak alacsony léptékben kénytelenek a fizetéseket emelni csak kis mértékben lesz többletes a külkereskedelmi mérleg, sőt, az akár negatív is lehetne. A külkereskedelem egyensúlytalanságának az oka inkább a lakosság fogyasztási szokásaiban keresendő. Vagyis a kérdés az, hogy miért nem fogyasztanak annyit a németek, mint amennyit megtermelnek?
A válasz összetett és ez jelentős hatással is bír abban, hogy a német kormányzat a külföldi nyomás ellenére sem tesz ennek feloldására. Egyrészt a német népesség (is) öregszik, márpedig ez aktívan befolyásolja a fogyasztók magatartását, arra ösztönzi őket, hogy félretegyenek időskorukra. Különös tekintettel arra, hogy az állami nyugdíjrendszer egyensúlyának megőrzése érdekében máris megemelésre került a nyugdíjkorhatár. Ez pedig arra utal, hogy felmondásra kerülhet a nemzedékek közötti "szolidaritás", megtörténhet, hogy a nyugdíjakat nem a bérek, hanem az infláció alakulásához fogják kötni.
Egy másik tényező kulturális. A németek még akkor is inkább hajlamosak megtakarítani, amikor ez gazdaságilag nem feltétlenül ésszerű. Ugyanakkor ez egy hasznos szokás, biztosítja, hogy az emberek nehéz helyzetben is képesek legyenek magukról gondoskodni és a problémáikat megoldani.
Harmadrészt azért a 2008-as válság egyáltalán nem volt annyira régen és bizony ékes bizonyosságul szolgált arra, hogy jó az, ha az embernek inkább megtakarított pénze mint fogyasztási hitele van. Vagyis a lakosság inkább a megtakarításaiból, mintsem hitelből vásárol.
Azt sem szabad elfeledni, hogy még németországban is magas volt a válság előtt a lakossági hitelek aránya. Ez viszont azt jelenti, hogy a hitelekkel rendelkező fogyasztók az óvatosabb költekezésre, megtakarításra történő áttérése egy olyan időszakkal járt, amikor nem a megtakarításaikat halmozták fel, hanem a hiteleiket fizették vissza. Így kialakulhatott egy viszonylag hosszú fogyasztás szegény időszak, amely csak mostanában kezd végetérni.
A bérek lassú növekedési pályája is inkább a megtakarításokat ösztönzi. Egy meredek növekedési pálya esetén teljesen ésszerű a hitelek felhalmozása, hiszen azokat a jövőben várható jövedelmekből kell visszafizetni, amelyek jelentősen magasabbak lehetnek, mint a jelenlegi szint. Ellenben a bérek lassú emelkedése esetén a hitelek visszafizetési periódusa jelentősen megnyúlik, így az azonnali fogyasztásból származó haszon elveszhet. Jobban megéri egy kicsit kivárni, megtakarításból, vagy legalábbis kevesebb hitel felhasználásával költekezni.
Újabb tényező a németországban dolgozó sok külföldi munkavállaló. Ennek következtében a németországban szerzett jövedelmek egy részét egyszerűen nem ott, hanem részben külföldön költik el a munkavállalók és családjaik. Emellett sokszor igaz, hogy a külföldiek kisebb lábon élnek, mivel a jövedelmüket inkább félreteszik arra, hogy a későbbi hazatérésük után a származási országukban alapítsanak vállakozásokat. Egész egyszerűen jobb otthon menő vállalkozónak lenni, mint máshol nem túl közkedvelt bevándorlónak.
Nem elhanyagolható az sem, hogy az utóbbi pár évben nem igazán bukkant fel újabb, a pénzt a bankszámláról hatékonyan kihúzó kütyü. Így viszont a meglévő termékeket a fogyasztók akkor cserélik le, amikor ők személy szerint ésszerűnek tartják. Vagyis kevesebb lesz az olyan, aki az IPhone 7-et IPhone X-re cseréli (de azért bőven van ilyen).
Az sem elhanyagolható tényező, hogy a magas megtakarítási hajlandóság komolyan jót tesz egy nemzet gazdaságának. Ehhez azt kell megérteni, hogy mind a tartós fogyasztási cikkek fogyasztása, mind a vállalkozások alapítása jelentős saját tőkét kíván. Ha valahol magas a megtakarítási ráta, akkor az adott gazdaság előtt - hacsak nem áll az útban túl sok adminisztratív akadály - fényes jövő áll. Sokan fognak vállalkozni, így aztán a gazdaság szerkezete gyorsan tud igazodni a piaci változásokhoz. Nagyobb lesz a tartós fogyasztási cikkek fogyasztása, ami viszont épp a beruházás igényes vállalkozásoknak tesz jót. De nem csak ennyiről van szó. A legnagyobb beruházásokat igénylő vállalkozások - épp a szükséges beruházás mértéke miatt - nem egyéni, hanem eleve társas vállakozásként kezdik a létezésüket. Ehhez viszont az kell, hogy a gazdaságban sok megtakarítás legyen, már csak azért is, mert a társas válallkozások befektetői jellemzően maguk is vállalkozók. Amihez sok kisvállalkozás kell, amihez pedig sok megtakarítás...
Mit jelent mindez? Azt, hogy a német gazdaság egyáltalán nem valamiféle katasztrófa felé rohan. Egyszerűen hagyják abban érvényesülni a józan észt és magukat a gazdasági szereplőket, akik egyszerre vannak jelen a termelői és fogyasztói oldalon. A magas külkereskedelmi többlet elsődleges oka az, hogy a többi ország - bőven beleértve az eu-s országok többségét - nem hajtotta végre a saját gazdaságuk fejlődéséhez szükséges reformokat, így nem tudtak kellően erős versenytársaivá illetve partnereivé válni azon országok (főképp németország) válallkozásainak, ahol a reformok megtörténtek. Mi több, nem egyszerűen nem hatékony vetélytársai vagy partnerei a német vállalkozásoknak, hanem még a munkaerejüket is egyre kevésbé képesek megtartani az azokat megfizetni képes német vállalkozásokkal szemben.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a sokak által a német kormányzat szemére hányt jelenségek maguktól meg fognak szűnni, vagy legalábbis politikailag elfogadhatóbb szintre fognak mérséklődni. Minél hamarabb hajtaja végre a többi ország a reformokat, annál hamarabb. Mindez ráadásul - ez az, amit sokan nehezen értenek meg - a német gazdaságnak is jót fog tenni. Hiszen nem csak vetélytársakra fognak szert tenni, hanem partnerekre is, akiktől vásárolhatnak és akiknek eladhatnak. A munkaerő németországba történő vándorlásának lelassulása az ottani bérek megemelkedését fogja magával hozni, így mindenki többet termelhet és adhat el. Vagyis nem siránkozni kellene mások sikerén, hanem tanulmányozni és lemásolni azt.
