Megnyugtató(nak szánt) hír reppent fel: elmúlt a defláció veszélye, végre van ismét valamennyi infláció. A hír majdhogynem egy diadal jelentés, kemény munkával (és adókkal) elértük, hogy ismét többet kelljen fizetni valamiért, amit korábban is megvehettünk.

De miért is hisszük azt, hogy egy kis mértékű infláció mindenképpen szükséges? Miért félünk (mármint félnek a pénzügyi szakemberek) a deflációtól, vagyis attól, hogy lejjebb menjenek az árak?

A válasz egyszerű. Képzeljük magunkat egy vállalkozó helyébe, aki beruházási döntés előtt áll. Ha lassan ugyan, de emelkednek az árak, akkor biztos lehet abban, hogy amit ma legyárt, azt holnap legalább annyiért el lehet adni, mint ma. Esetleg többért. Így aztán, ha most nyereséges a termék előállítása, akkor ezután is az lesz, így érdemes bővítenie a termelést. A bővülő termeléshez azonban több kell mindenből, mind nyersanyagokból és félkész termékekből, mind azokból, akik ezeket egészen kész termékké alakítják. Így aztán bővül a gazdaság, csökken a munkanélküliség, nőnek a bérek. Ami persze maga is inflációt gerjeszt, így tovább bővül a termelés...

Defláció esetén elméletileg épp az ellenkezője történik. Nem lehet biztos az árakban, azok csökkennek, így nem érdemes bővítenie a termelést. Sőt, a fogyasztók is visszafogják a fogyasztásukat, mondván, hogy holnap úgyis olcsóbb lesz. Így viszont a termelés nemhogy nem bővül, hanem még szűkül is, így persze kevesebb nyersanyag és félész termék kell és kevesebb olyan ember, aki ezekből egészen kész terméket állít elő. Így persze nem csak az árak csökkennek, hanem a termelés is, és nő a munkanélküliség. Ez megállítja, vagy akár vissza is fordítja a bérek növekedését, ami persze ismét deflációt vált ki, ami tovább szűkíti a termelést...

Szerencsénkre vannak olyan szuperhősök (jegybankok), akik útját állják ennek, és olcsó pénz a gazdaságba pumpálásával visszaterelik a gazdaságot az infláció medrébe.

Kár, hogy nem hiszek a szuperhősökben.

Valójában, amint azt minden tisztes vállalkozó - most nem az állami megrendelések állandó nyerteseire gondolok - tudja, az árak valami egészen furcsa dolgok. Akkor is tudnak lefele menni, amikor minden más drágul és felfelé, amikor minden más olcsóbb lesz. 

Rutinosabb vállakozók azt is tudják, hogy az infláció (vagy épp a defláció) nem csak az ő, hanem az üzleti partnerei (beleértve az alkalmazottait is) várakozásaiba is beépül és a jövőbeli nyereség vagy veszteség jelentős részben attól függ, hogy ezeket ő menjire tudja beépíteni az áraiba. Hiába van ugyanis 2%-os infláció, ha az ő költségei a partnerei várakozásai (vagy a kapacitásaik korlátai) miatt 5%-al nőnek. Akkor bizony lehet, hogy elfogy a saját nyeresége, és nem érdemes beruháznia, kapacitást fejlesztenie. Amiképp ez fordítva is lehet. Lehet, hogy a defláció kisebb mértékben csökkenti a bevételeit mint a kiadásait, így növekszik a nyeresége. Ez igenis jó lehetőség a nyereség és a piaci részesedés növelésére és eléggé balgaság lenne ezt kihagyni.

Persze mondhatjuk, hogy az infláció és a defláció azért mégiscsak általánosan megmutatja a gazdaság állapotát, így a kivételek szépek, de nem meghatározóak. Ez persze igaz is, de azt sem szabad elfelednünk, hogy mi is az infláció és a defláció a valóságban: a termelők és a fogyasztók alkalmazkodása a megváltozott piaci körülményekhez.

Infláció épp ezért - hacsak nem jönnek a szuperhősök (jegybankok) - akkor alakul ki, ha a gazdaságnak van egy vagy több húzó ágazata, amely annyira megnöveli az abban dolgozók jövedelmét, hogy azok elkezdenek a piacon már jelen lévő, bejáratott termékekből többet (esetleg jobbat is) fogyasztani. Például több zöldséget és húst vesznek, nagyobb lakást vagy házat vesznek, gyakrabban cserélik az autóikat és a háztartásban előforduló egyéb berendezéseket. Valójában az infláció az a folyamat, amely teljesen piaci alapon újraelosztja a jövedelmet a húzóágazatok és a többi, hagyományos ágazatok között az utóbbiak javára.

A defláció ilyen szempontból szintén csak egy alkalmazkodás. Akkor alakul ki, amikor a lakosság fogyasztása valamiért - többnyire egy gazdasági sokk miatt - visszaesik, és az emberek inkább törlesztik a hiteleiket, ahelyett, hogy felvennék, esetleg félretesznek a nehezebb időkre (amúgy épp azokban vannak). Ám így mégiscsak tőkét halmoznak fel, legalábbis javítják a hitelképességüket. Egyben pedig felülvizsgálják a fogyasztási szokásaikat, kiszelektálják azokat az elemeket, amelyekre nincs, vagy nem olyan mértékben van szükségük.

De nemcsak ez történik. Az emberek ugyanis jellemzően nem ülnek a pénzükön éveken át, hanem újra elkezdenek költekezni. Csak épp már nem azt veszik, amit korábban. Ilyenkor tudnak a piacra lépni és teret nyerni azok az új termékek (pl. az okostelefonok a 2008-as válság alatt) amelyek korábban nem, vagy csak luxuscikkekként voltak jelen. Éppen ezért a defláció nem más, mint a jövedelmek újraelosztása, a jövőbeli húzóágazatok javára.

Merthogy a jövőbeli húzóágazatok mindig azok, amelyek termékei éppen megjelentek vagy kiléptek a ritka luxuscikkek világából, ezen termékek, szolgáltatások piaca tud gyorsan bővülni, ezek előállítása képes felszívni a munkanélkülieket. Ugyanakkor új termékkel piacra lépni sokkal könnyebb deflációs, mint inflációs környezetben.

Hogy miért? Gondoljunk csak bele! Infláció idején jellemzően a legtöbb ár nő, így a jövedelmek növekedésének legnagyobb részét elviszik a magasabb árak. Ráadásul a hurráoptimizmus miatt a lakosság azon része, amely hajlandó eladósodni, az nagyjából addig el is adósodik, ameddig megteheti (jól láthattuk ezt 2008 előtt). Így viszont egy újabb, vagy alapjaiban megújult és ezért drágább terméket nehéz bepréselni a háztartás költségeibe, éppen ezért azok leginkább az eladósodásra nem hajlandóak, illetve a fiatalok körében terjednek el. Az előbbieknek van elég pénzük, az utóbbiak fogyasztási szokásai pedig még elég képlékenyek ahhoz, hogy az új, menő cucc kiszorítson valami mást. Ez azonban messze nem az ideális környezet az új termékek bevezetésére. 

Az eladósodni nem hajlandóak ugyanis az új termékért sem fogják ezt tenni, nekik épp azért van miből költekezni, mert mindig kétszer meggondolják azt, hogy vegyenek-e egyáltalán valamit, és ha igen, akkor pedig mit. A fiatalok pedig bár rugalmasok, de jobbára csórók is, hiszen épp ekkor kezdik el az életüket, így igyekeznek mindent a legolcsóbban megvenni.

A deflációs időszak azonban más. Ekkor - a kiváltó első sokk elültével - olyan állapot alakul ki, hogy sokan képesek és hajlandóak az új termékekből vásárolni. A lelkesebb fogyasztók hónapokon keresztül halmoztak fel vagy csak fizették vissza az adósságaikat, így ekkor vagy olyan mennyiségű pénzen ülnek, amihez nem szoktak hozzá, vagy a hitelképességük nőtt meg rég nem látott mértékre. És a szokásaik legbelül nem változtak meg, továbbra sem váltak rendszeres megtakarítókká, továbbra is úgy vannak vele, hogy inkább fizetik a kamatokat és használják, mintsem várakozzanak addig, amíg megvehetik.

Na, ez már sokkal jobb állapot az új termékek előállítói részére. Eleve sokkal több potenciális fogyasztó van és ezek között kevesebb az ár, illetve érték/ár arány érzékeny. Ők, ha tetszik nekik az új dolog, akkor megveszik.

Ez azt jelenti akkor, hogy a defláció jó? Nem, csak azt, hogy nem feltétlenül rossz. 

Az, hogy a defláció - vagy épp az infláció - inkább épít, vagy pusztít az határozza meg, hogy milyenek a gazdaság intézményei. Ott, ahol könnyű új válalkozásokat alapítani, és ehhez a szükséges oktatási háttér is megvan, ott a defláció elősegítheti új ágazatok kialakulását és megtelepedését, amelyek gyorsan húzóágazattá alakulhatnak. Aztán persze az általuk kiváltott húzás megszűnteti a deflációt és újra kialakul az infláció.

Ott, ahol azonban nehéz új vállalkozásokat alapítani, vagy az új ágazatok kialakulásához hiányzik a szükséges oktatási háttér, a defláció épp azt a káros hatást alakíthatja ki, amit a bejegyzés elején leírtam. Csakhogy az ilyen gazdaságok mindig törékenyek, hiszen mindig attól függnek, hogy a világ másik részén kitalál-e valaki valamit, ami a következő néhány évtized húzóágazata lesz. Éppen ezért, ha esetleg a hazai ilyen, akkor érdemes gyorsan megreformálni, különben a következő gazdasági sokk is padlóra küldhet minket.